Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szex hangokkal irányíthatjuk a kurzort

Smart home

Szex hangokkal irányíthatjuk a kurzort

Extrém megoldással vezérelhetjük számítógépünket egér nélkül is, csak merész hangok kiadására lesz szükség hozzá.

A Washingtoni Egyetem munkatársai kifejlesztettek egy olyan rendszert, amelynek segítéségével a kurzort egér nélkül mozgathatjuk a képernyőn, pusztán egy mikrofonra és hangunkra lesz szükség a művelethez. Ez fogyatékkal élőknek, vagy egyszerre több dolgot szimultán végző embereknek valóban segítség lehet a mindennapokban, viszont maga a módszer hagy még kívánni valót maga után.

A kurzort ugyanis nyögésre hasonlító hangokkal lehet mozgatni, tehát a jövő irodáiban az “Ahh”, “Ohh”, “ÓÓÓÓ” hangok kiszűrődése az ajtó mögül vagy kemény munkát, vagy pásztorórát jelent – és ez azért kínos kettősség, bárhogy nézzük. Külön vicces, hogy a nyelvünket csattintva bírhatjuk rá a virtuális egeret a kattintásra, ezzel koronázhatjuk meg félreérthető hangkoncertünket. Mindenesetre maga a tény, hogy a jövőben kéz nélkül is használhatjuk a számítógépet, mindenképpen dicséretesnek mondható, ám a tökéletes megoldás még várat magára egy kicsit. Addig is maradnak a hangos nyögések, és kattogó nyelvek.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés