Connect with us

technokrata

Túl hamar fogyott el az akciós LCD televízió

Smart home

Túl hamar fogyott el az akciós LCD televízió

Nem minden árkedvezménnyel kínált terméket lehetett megvásárolni.

Az Electro World két, tavaly ősszel tartott akcióját vizsgálta a GVH. A 2007. augusztus 21-étől szeptember 2-áig, illetve a 2007. szeptember 3-ától szeptember 16-áig tartó leárazásokról a vállalkozás reklámújságjaiban tájékoztatta a fogyasztókat. A vizsgált országosan terjesztett reklámújságok utolsó oldalának alján apró betűs szedéssel az Electro World általánosságban felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy adott termékre vonatkozó akció csak a készlet erejéig érvényes. Kiderült, hogy a két akció során több olyan meghirdetett termék (LCD televízió, mobiltelefon, nyomtató) is akadt, amelyek nem voltak kaphatóak és voltak olyan cikkek is, amelyeket nem a meghirdetett kedvezmény alapján lehetett megvásárolni.

A versenyhatóság álláspontja szerint annak ellenére, hogy az Electro World a „készlet erejéig” hirdette meg akcióját, felhívása ellenére az akciós időszakban az akció keretében meghirdetett áruból fennálló készlethiány jogsértő lehet, ha:
– az adott akció kezdetén nem érhető el a termék adott áruházban,
– az adott áruház irreálisan alacsony induló készlettel készült fel akcióra.

A GVH gyakorlata szerint megtévesztő magatartást tanúsít a vállalkozás, ha a tájékoztatásában ugyan meghirdeti, hogy adott termék elérhető lesz, ugyanakkor még a várható fogyasztásra sem felkészülve kínálja akciós termékét „a készlet erejéig”. A GVH az induló készlet megfelelőségének vizsgálata során abból indul ki, hogy nem várható el a kereskedelmi vállalkozásoktól a várható kereslet teljesen pontos előrejelzése. Elvárt ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás – amennyiben meghirdet valamely terméket egy adott akciós időszakra vonatkozóan – a számára előre látható és nyilvánvaló körülményekkel számolva készüljön fel a majdani keresletre.

Mivel az Electro World hirdetési újságjában több ízben is megtévesztette a fogyasztókat, a GVH 5 millió forintra bírságolta az áruházláncot. A bírság összegének meghatározásakor a versenyhatóság tekintetbe vette, hogy a jogsértés az akcióval érintett termékek és áruházak kis hányadát érintette, az Electro World pedig a felmerülő készlethiányt utánszállítással orvosolta.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek