Connect with us

26 ezer évre elegendő energia a Föld alatt

Smart home

26 ezer évre elegendő energia a Föld alatt

Ausztrália kiaknázatlan geotermikus energiájának alig egy százaléka több tízezer évnyi tiszta elektromosságot biztosítana.

A tudósok szerint 26 ezer évre elegendő elektromosság nyerhető Ausztrália kiaknázatlan geotermikus energiájának alig egy százalékából, ám csak a technológia kutatásához 50 millió ausztrál dollár szükségeltetik.

Martin Ferguson, energiaminiszter elmondta: „A geotermikus energiával hatalmas lehetőséget kapott az ország, amely nem csak a klímaváltozásra jelent megoldást, hanem az energiabiztonság szempontjából is”.

A művelet nagyon egyszerű: addig kell pumpálni a vizet, míg le nem ér olyan mélyre, ahol felmelegszik, amit aztán majd idefenn a hőcserélők elektromos energiává alakítanak.

A Geoscience Australia már feltérképezte a kontinens földhő kapacitását, melynek alapját energia-, illetve kutatócégek által rögzített évtizedes hőfok adatok adják, olykor 5 kilométer mélyről – Ausztrália-szerte összesen 5.722 kőolaj és egyéb fúróhelyről.

Anthony Budd, a Geoscience szakembere szerint a tartalékkészlet egy százaléka 26.000 évnyi energia-ellátást biztosíthatna. Ehhez legalább 150 Celsius fok szükséges, ami már 1-5 kilométer mélyről is elérhető – persze minél mélyebbre mennek, annál nagyobb a forróság.

A földhővel foglalkozó helyi szervezet, az Australian Geothermal Energy Association egyik jelentésének előrejelzése szerint ezzel potenciálisan 2.200 megawatt alapterhelési villamos energia állítható elő 2020-ig, megközelítve ezzel az ország megújuló energia felhasználási célkitűzéseit.

A szervezet úgy véli, legalább 12 milliárd ausztrál dollár befektetést igényel a 2.200 megawatt előállítása, a költségek azonban tovább faraghatók a széleskörű kereskedelmi bevezetéssel.

Jelenleg, Ausztrália a világ egyik legnagyobb szén exportőre, emellett áramszükségletének 77 százalékát szénből fedezi, azaz ma az ausztrálok bolygónk legnagyobb környezetszennyezői. Bár, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint Kína néhány éven belül átveheti az első helyet.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

TAG-Heuer-Carrera-Calibre-16-Chronograph-2019-Model-Updated-design-3

SmartWatch

Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

2019. szeptember 15. vasárnap
Honor Band 5_all_colours_1_web

Kütyük

Magyarországra is megérkezik a Honor Band 5

2019. szeptember 14. szombat
men's  watch, Men's Accessories, beautiful stylish watches

SmartWatch

Prémium okosórához prémium szíj dukál!

2019. szeptember 13. péntek
2019 OLED TV NVIDIA G-SYNC_1

Smart-TV

NVIDIA G-SYNC támogatást kapnak az LG 2019-es OLED televíziói

2019. szeptember 12. csütörtök
iphone11-5

SmartPhone

Ilyenek lettek és ennyibe fognak kerülni az új iPhone-ok

2019. szeptember 12. csütörtök

Dotkom