Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ferrari, öt keréken

Smart home

Ferrari, öt keréken

Egy hosszú napon át tartó kényelem.

Az olasz tervezőcég, a Pininfarina jól ismert projektjei többek között a Ferrari és a Maserati, de kreativitásuk nem korlátozódik a luxus járművekre. Dizájnoltak már mobiltelefont, és vetítőket is. Legújabb munkájuk ugyancsak távol áll az autóipartól, hiszen egy speciális ergonómiai irodai széket alkottak meg.

Néhány ezer dolláros árát többek között az alkalmazott anyagoknak köszönheti. Az üléshez használt Technogel-t a Bayer Leverkausen fejlesztette, amely a testhez idomulva 60 százalékkal csökkenti a fáradtságérzetet.

Az olimpikonoknak tökéletesített Dynatec szövet pedig elvezeti a test által termelt nedvességet – akár a speciális lovaglónadrágok esetében.

„A luxusmárkák már régóta versenyeznek az Egyesült Arab Emirátusokban, a trend most kiterjedt az irodai szegmensre is. Így a Ferrari szék minden bizonnyal közkedvelt lesz térségünkben” – mondta Ajai Dayal, a szék kizárólagos forgalmazója, az Easa Saleh Al Gurg Group igazgatója.

A szuperszék az Easa Saleh Al Gurg Group divízióján, az OFIS keresztül érhető el. A kereskedelmi vezető, Pauly Jos szerint az Xten-t az elit vezetőknek ajánlják, mivel a befektetett idő és munka ugyanannyi volt, mint ha egy új autót terveztek volna.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés