Connect with us

Hirdetés

technokrata

Még mindig nem fogy a Blu-ray – de miért?

Smart home

Még mindig nem fogy a Blu-ray – de miért?

Pedig már bejelentették az 500 GB-os lemezeket is.

Alig indult el az év, és hirtelen eldőlt a következő generációs optikai adattárolók versenye – a Warner filmstúdió a Blu-ray mellett tette le a voksát, ami a HD DVD gyors halálával járt (részletes összefoglalónk itt olvasható). Egyedül maradt tehát a Sony fejlesztése, a felhasználóknak nem kellett többé két formátum között választaniuk. Akik arra fogadtak, hogy most aztán felgyorsul a BD korongok, lejátszók terjedése – nos, ők tévedtek. A Blu-ray készülékek ugyanis még mindig nem fogynak úgy, ahogy azt a gyártók remélték.

Egy, az ABI Research által nemrég készített felmérés szerint az optikai adattárolás (ide értve a filmrajongókat is) iránt érdeklődőknek csak nagyjából a negyede döntött úgy az USA-ban, hogy beruház egy Blu-ray lejátszóba – 75 százalékuk azonban továbbra is kivár, vagy éppenséggel érdektelenségről számolt be. Mi az oka ennek? Habár már nem kell választani, és így esetlegesen a rossz lóra tenni, de nem ez volt az egyetlen tényező, ami ellehetetleníti a DVD sikertörténetének megismétlését. A fogyasztók java még mindig drágának tartja ezeket a készülékeket, és a hozzá kínált médiát. Emellett pedig sokan meg vannak elégedve a DVD minőségével – ráadásul ne feledjük, hogy a Blu-ray nagyfelbontásának élvezetéhez új, HD-képes televíziót is kell venni.

Érdekes, hogy amikor Blu-ray-ről beszélünk, többnyire még mindig 25 GB-os korongokat említünk – ezek ára nagyjából elfogadható: 3-6 ezer forint közötti összeget kell kifizetni egy írható lemezért, miközben a kétrétegű korong ára a 12-15 ezer forintos sávot is eléri. Pedig elméletben sokáig lehetne bővíteni a kapacitást; a Pioneer a minap adott hírt arról, hogy egy technológiai áttörésnek – a rétegek átfedése miatti pontos kiolvasási probléma legyőzésének – köszönhetően akár 20 rétegnyi adatot is fel lehet már vinni egyetlen adathordozóra. Ez összesen 500 GB (fél terabyte) adatot jelent.

Ugyanakkor – akár csak a tegnap ismertetett fejlesztés, mely 1 illetve 5 TB kapacitást ígér – ekkora méretű Blu-ray korong egyhamar nem jelenik meg a boltok polcain. A Pioneer nem közölte, hogy mikor tervezi kereskedelmi forgalomba hozni óriási adattároló képességgel bíró lemezeit, de szinte biztosra vehető, hogy a következő évtized előtt nem kerül rá sor.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés