Connect with us

technokrata

Betiltották a Grand Theft Auto IV-et

Smart home

Betiltották a Grand Theft Auto IV-et

Tinédzser ölte meg a taxist – a játékot hibáztatják.

Nem egyszer felmerült már a játékfejlesztők felelőssége egy-egy tragikus esemény kapcsán – legutóbb Thaiföldön szolgáltatott erre példát az élet. A nagysikerű autólopkodó gengszterjáték negyedik (valójában hatodik) része azért került rivaldafénybe a távol-keleti országban, mert egy 18 éves gimnazista kipróbálta, milyen a való életben taxit lopni. Ehhez pedig a játékban ismert módot próbálta ki: leszúrt egy taxisofőrt. Az eset miatt a thaiföldi játékforgalmazók legnagyobbika, a New Era Interactive azonnal arra kérte a kereskedőket, hogy állítsák le a GTA IV értékesítését.

A thai újságok szerint a tinédzsert nem sokkal tettének elkövetése után letartóztatták. A meg nem nevezett fiút egy Bangkokból kifelé vezető úton sikerült elkapni; a taxi hátsó ülésén megtalálták az 54 éves sofőr holttestét. Elfogása után a tinédzser azzal védekezett, hogy csak a kocsit akarta ellopni, akkor ölte meg áldozatát, amikor az nem akarta önként átadni a járművet. Ezért a nagykorúságát nemrég elért thaiföldit akár halálbüntetés is fenyegetheti: a távol-keleti országban gyilkosságért kivégzést is megítélhetnek a bíróságon.

Pénzhez akart jutni a tinédzser – állítja a helyi rendőrség -, akinek szülei közalkalmazotti fizetése nem tette lehetővé, hogy elég zsebpénzt adjanak számára (persze kérdés, hogy egy ilyen lelkületű embernél milyen összeg is lenne az elég, és még mire használná fel). Ladda Tangszupacsaj, az ország kulturális felügyeleti központjának igazgatója szerint: „Ez az időzített bomba már felrobbant, és a helyzet még rosszabbá válhat. Ma egy taxisofőr, de holnap akár egy videojátékokat árusító bolt tulajdonosa is áldozattá válhat.”

Érdemes megjegyezni, hogy az országban nemrég keményebb szabályozást bevezetését sürgette a kulturális miniszter az olyan játékokkal szemben, mint amilyen a Grand Theft Auto. A korhatár szigorítását javasolta, illetve annak a megkötését, hogy egy ember mennyit játszhat ilyen típusú játékokkal a netkávézókban.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek