Connect with us

technokrata

Új szűrőeszköz a kórházakban terjedő MRSA megállítására

Smart home

Új szűrőeszköz a kórházakban terjedő MRSA megállítására

Az új módszer sebessége szinte eléri a molekuláris módszerek gyorsaságát.

Az MRSA fertőzöttek gyors és költséghatékony szűrésére alkalmas eszközt fejlesztett ki a 3M. A készülék segítségével akár megoldható a teljes szűrés is, megtakarítva ezzel a fertőzött betegek kezelésének átlagosan másfél millió forintos költségét.

A leginkább kórházakban és rendelőintézetekben terjedő MRSA (Meticillin-rezisztens Staphylococus aureus) baktérium ellenáll a közkeletű antibiotikumoknak, így gyakran súlyos, akár halálos megbetegedést okozhat. Magyarországon a szakemberek a fertőzési arányt zárt kórházi környezetben 25-40 százalék közé helyezik, az alkalmazott szűrőeljárások ráadásul vagy költségesek, vagy pedig lassan mutatják ki a kórokozót, utat engedve ezzel a további fertőzéseknek.

A 3M kutatói az MRSA olyan gyors és költséghatékony szűrésére alkalmas eszközt fejlesztettek ki, amely 5 órán belül kiszűri a pozitív eseteket, ezzel hatékony megoldást jelenthet a problémával küszködő intézményeknek.

„Az új szűrés költsége mindössze 400 és 2.000 forint között várható, ami elenyésző összeg szembeállítva azzal, hogy egyetlen MRSA-beteg kezelési költsége átlagosan másfél millió forint, ráadásul gyakori a tömeges megbetegedés, ami egész kórházi osztályok, részlegek időszaki bezárásához vezethet” – mondta el dr. Füzy Miklós, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője.

Az új megoldás az immunkötések vizsgálatán alapul, mely a többi vizsgálattal ellentétben már betegfelvételkor kiszűri az MRSA-val fertőzött pácienseket.

„Célszerű lenne a készüléket és a szűréseket az egyes kórházaknak beépíteni működési költségeikbe, hiszen jól látható, hogy a szűrések pár tízezer forintos kiadásai akár egy beteg kiszűrésével is sokszorosan megtérülnek még akkor is, ha a beruházást a központi költségvetés nem támogatja” – tette hozzá a szakember.

MRSA szűrések Magyarországon
Magyarországon jelenleg az MRSA szűrésére két módszer létezik: a legszélesebb körben az úgynevezett chromagar módszert alkalmazzák, amely bár olcsó (400 Ft), nagy mintavétel-szám (tömeges szűrés) esetén egyrészt jelentős emberi erőforrást követel, másrészt csak 16-24 óra alatt hoz eredményt. A PCR-alapú szűrés a magas költségek mellett (12.000 Ft) egyrészt nem tudja elkülöníteni az élő és elölt MRSA baktériumokat, másrészt metodikája és magas költségei miatt alkalmatlan a tömeges szűrésre és klinikai felhasználásra. Az új módszer ötvözi a két megoldást, költségeit tekintve a hagyományos vizsgálatokhoz hasonlít, sebessége pedig szinte eléri a molekuláris módszerek gyorsaságát.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek