Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez nem Post-it!

Smart home

Ez nem Post-it!

Új anyagok a fogtömésekben.

Amikor az ápolt fogsor érdekében fogtömésre van szükség, kevesen vannak tisztában a fogászati lehetőségekkel, és nem konkrét elvárásokkal fordulnak orvosaikhoz. Sok múlik például a fogtöméshez vagy az érzéstelenítéshez használt anyag megfelelő kiválasztásán is.

A fogtömés az egyik leggyakoribb fogászati eljárás, szinte nincs is olyan felnőtt, akinek nincs legalább egy-két tömött foga. A többség azonban nem tudja, hogy egy ilyen egyszerű eljárás alkalmával is különböző anyagok kerülhetnek a szervezetbe, melyek hatással vannak az egészségre – mondta el Dr. Balajti Zoltán, fogszakorvos. Nagyon fontos, hogy megtanuljuk feltenni az érdemi kérdéseket a fogorvosi székben is.

Néhány éve még kizárólag a fémszínű amalgámtömést használtuk, melyet már szinte teljesen felváltottak az esztétikus, korszerű pótlások. Ezek alapvetően kétféle alapanyagból készülnek.

A biológiailag aktív, úgynevezett üvegionomer „biotömések” egészségesek és szinte beépülnek a fogba, de nem lehet belőlük tökéletesen fogszínű tömést készíteni. A másik gyakran használt tömés a fényre keményedő kompozit műgyanta, mellyel tökéletes esztétikai hatás érhető el, de nem teljesen homogén a foggal és felszínén könnyebben megtelepednek a baktériumok.

Erre a problémára találtak megoldást a 3M/ESPE kutatói, akik a Silorane polimer hozzáadásával egy szilikon-bázisú epoxigyanta alapú anyagot hoztak létre, melyen tizedannyi baktérium telepedik csak meg. Alkalmazásával csökken az ínybetegségek kialakulásának és a fog későbbi elvesztésének esélye, valamint kellemetlen szájszag sem keletkezik.

Természetesen a fogászati tömőanyagok között is vannak olcsóbbak és drágábbak, de az árkülönbség nem horribilis, és itt is igaz, hogy az olcsó a végén majdnem mindig drága – foglalta össze Dr. Balajti Zoltán. Érdemes tehát tudatos, tájékozott vásárlóként beülni a fogorvosi székbe és pontosan azt kérni, amit szeretnénk, mert ezek a csúcsminőségű, egészséges anyagok már itthon is bárki számára elérhetők.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés