Connect with us

technokrata

Lejárt a határidő, kezdődhet a harc

Smart home

Lejárt a határidő, kezdődhet a harc

Nem reagált a Yahoo, csak az ellenséges felvásárlásban bízhat a Microsoft.

Vasárnapra virradóra lejárt a Yahoo-nak adott 42 milliárd dolláros felvásárlási ajánlat határideje, így a Microsoft most már csak ellenséges felvásárlással szerezheti meg a céget. A határidő lejártát egyik fél sem kommentálta.

A Yahoo Inc. vezetősége elvileg már nem ellenezte a Microsoft felvásárlási szándékát, de azt várta, hogy a világ legnagyobb számítógépprogram-gyártója legalább részvényenként 40 dollárra emeli 31 dolláros ajánlatát.

A Microsoft április elején ultimátumot intézett a Yahoo Inc. vezetőségéhez: ha három héten belül nem sikerül megállapodni az egyesülésben, a Microsoft közvetlenül a Yahoo részvényeseihez fordul, és csökkenti árajánlatát.

A Microsoft eredetileg február 1-jén jelentette be, hogy részvényenként 31 dollárért – felerészt készpénzben, felerészt saját részvényekért – meg akarja vásárolni a Yahoo Inc.-et, amely azonban elutasította a bekebelezésre tett javaslatot, arra hivatkozva, hogy az ajánlat nem tükrözi a cég értékét és fejlődési lehetőségét.

A mostani játszmában sem a Yahoo Inc.-nek, sem a Microsoftnak nincs sok opciója, vélik elemzők. A Yahoo Inc. látszólag alapos okkal hivatkozik arra, hogy a Microsoft ajánlata nem túl erős. Ez így is a világ legnagyobb értékű felvásárlása lenne ebben az iparágban, de az ajánlat február elsejei megtételekor a Microsoft ajánlata összesen 44,6 milliárd dollárt ért, ám ma már csak 42 milliárdot. Az eredeti ajánlat majdnem 62 százalékos felárat tartalmazott a Yahoo Inc. január 31-i, Nasdaq piaci záróárához, a 19,18 dollárhoz képest. Az ajánlat hírére azonban a Yahoo részvénye meredeken drágult, ehhez képest az eredeti ajánlatban lévő felár már csak tíz százalék körüli.

Csakhogy a Yahoo Inc. árát nem a cég teljesítménye, hanem kizárólag a Microsoft ajánlata tartja magasan. Másfelől azonban a Microsoftnak sincs sok lehetősége taktikázni, mert feltétlenül szüksége van a Yahoo üzletére, és ezt a Yahoonál is tudják.

A Yahoo internetes keresőrendszert és tartalomszolgáltatót üzemeltető amerikai Yahoo Inc. az első negyedévben 542,16 millió dolláros adózott eredményt ért el, közel négyszer többet az egy évvel korábbi 142,42 milliónál. Egyszeri tételek nélkül ugyan nem nőtt a profit – a többlethez 401 millió dollárt tett hozzá egy kínai kisebbségi részesedés felértékelése, miután a kínai vállalat, az Alibaba.com Ltd. tőzsdére ment -, de a háttérben javult a Yahoo bevétele.

A Yahoo Inc. bevétele az első negyedben 8,7 százalékkal 1,818 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 1,672 milliárdhoz képest, ezen belül a hirdetési bevételek 18 százalékkal ugrottak meg, annak ellenére, hogy a pénzügyi, az utazási és a fogyasztásicikk-reklámok gyengén szerepeltek az amerikai gazdaság erős lassulása miatt. A bevétel meghaladta a vállalati előrejelzést.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek