Connect with us

technokrata

Szellemi Tulajdon Világnap: hozzáférés, csorbulás nélkül

Smart home

Szellemi Tulajdon Világnap: hozzáférés, csorbulás nélkül

Mennyire fontos az alkotó tevékenység és az innováció szerepe egy jobb világ megteremtésében.

Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, amely tisztelgés az emberi tudás és képzelőerő, a kreativitás előtt. Az idei immár a nyolcadik év tehát, mikor a Világnap apropóján az alkotók védelmére emlékezteti úgy a tartalomszolgáltatókat, mint a legális és illegális felhasználókat az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány, az ASVA.

A Szellemi Tulajdon Világnapja jó alkalmat teremt arra, hogy elgondolkodjunk, milyen fontos az alkotó tevékenység és az innováció szerepe egy jobb világ megteremtésében. Az emberi alkotó tevékenység egyaránt hajtóereje a haladásnak a tudományban, az üzleti életben, a technológiában és a művészetekben – azaz minden emberi törekvésében. E korlátlan erőforrás felismerése, fejlesztése és gazdasági tőkeként való hasznosítása kulcsfontosságú korunk világában ahhoz, hogy javíthassunk az emberi élet minőségén.

A szellemi tulajdon olyan alapvető emberi jog, melyet az ENSZ, mint az emberiség legátfogóbb nemzetközi szervezete is elismer, és annak védelmét alapvető fontosságúnak tartja. Bizony nem könnyű eligazodni a XXI. században, mikor a technika fejlődése egyre több utat nyit a szellemi termékek terjesztésére, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a szabad megosztás lehetőségei és az alkotók jogait védő korlátozások között.

Az ASVA üdvözöl minden olyan újszerű megoldást és üzleti modellt, amely oly módon enged széles és diverzifikált hozzáférést a kultúra termékeihez, hogy közben a legalitás sem csorbul.

“Minden ünnep arra hívja az embert, hogy egy kicsit megálljon és elgondolkodjon az élet szépségén, gazdagságán, a benne rejlő értékeken. Minden művészi alkotás, legyen a zene, film, vagy akár a számítógépes játékok kreatív világa, gazdagítják életünket, s minden, ami épít, és gazdagít, megérdemli, hogy tisztelettel óvjuk, s védjük azt!”



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek