Connect with us

technokrata

Harry Potter és a félvér herceg – még az idén!

Smart home

Harry Potter és a félvér herceg – még az idén!

A rajongók újra átélhetik a film hátborzongató eseményeit és izgalmát.

Az EA Casual Entertainment Label és a Warner Bros. Interactive Entertainment bejelentette, hogy a Harry Potter és a Félvér Herceg játék még az idei évben megjelenik, egyszerre a Warner Bros. Pictures filmjével, mely J. K. Rowling hatodik Harry Potter könyve alapján készült.

A Harry Potter és a Félvér Hercegben Voldemort a muglik világát és a varázsvilágot is egyre inkább a markában tartja, már a Roxfort sem jelent olyan menedéket, mint régen. Harry gyanítja, hogy még a kastély is veszélyeket rejt, ám Dumbledore inkább arra koncentrál, hogy felkészítse őt a közelgő és elkerülhetetlen végső összecsapásra. Együtt dolgoznak azon, hogy feltörjék Voldemort védelmét, s e célból Dumbledore még régi barátját és kollégáját, a jó kapcsolatokkal bíró, mit sem sejtő Horatius Lumpsluck professzort is maga mellé állítja, aki véleménye szerint létfontosságú információk birtokában van. Időközben a diákokat egy egészen újfajta ellenség támadja meg: a kamaszkor hormonjai indulnak megveszekedett rohamra a falak ellen. Harry rá kell, hogy döbbenjen: egyre jobban és jobban vonzódik Ginnyhez – akárcsak Dean Thomas. Ráadásul Lavender Brown úgy döntött, számára Ron lesz az igazi – csakhogy nem számolt Romilda Vane csokijaival! És ott van még persze Hermione is, akit mardos a féltékenység, ám mindent megtesz azért, hogy elkerülje érzelmei kimutatását. A románcok szárba szökkenésekor egy diák azonban magányos marad – ő is mindenre elszántan törekszik célja felé, hogy nyomot hagyjon, ha mégoly sötétet is… Minden zsong a szerelemtől, ám közeleg a tragédia, és könnyen lehet, hogy a Roxfort már sosem lesz a régi.

A Harry Potter és a Félvér Herceg játékban a játékosok visszatérnek a Roxfort falai közé, hogy segítsenek Harrynek túlélni a vészterhes hatodik évet. Lehetőségük nyílik persze részt venni izgalmas varázslópárbajokban, mágikus hozzávalókat keverhetnek és kotyvaszthatnak bájitaltan órán, valamint a levegőbe röppenve győzelemre vezethetik a Griffendél kviddics-csapatát is. Még az is megeshet a játékosokkal, hogy a drámai csúcspont felé vezető úton mellékvágányra viszik őket Ron romantikus bonyodalmai, ám végül bizonnyal felfedik majd a Félvér Herceg kilétét!



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek