Connect with us

technokrata

Mona Lisa, mint UFO és mutáns

Smart home

Mona Lisa, mint UFO és mutáns

Hogyan nézne ki a sejtelmes mosolyú hölgy, ha Leonardo da Vinci nem a 16. században él?

Leonardo da Vinci 1503-1506 között készítette napjaink egyik leghíresebb festményét, mely közismertségét a rajta látható sejtelmes mosolyú hölgynek köszönhette. Idén januárban végleg fény derült a titokra, és bebizonyosodott, hogy a 16. századi képen valóban Lisa Gherardini, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő felesége látható – mint azt Giorgio Vasari már 1550-ben is állította.

A 77 x 53 cm nagyságú, nyárfatáblára olajjal festett portrét néhány évvel ezelőtt speciális vizsgáltatoknak vetették alá a kutatók. Az infravörös sugaraknak köszönhetően a festmény készítésének számos részletére fény derült, emellett egy rendkívül alapos, háromdimenziós képet is készített a képről, mely további elemzéseket tesz lehetővé.

Noha Mona Lisa számos filmnek, regénynek adott kiindulási pontot, emellett az egész világon másolják, sokszorosítják, fényképezik, karikatúrákat készítenek róla, így nem meglepő, hogy a New York-ban élő szürrealista japán festőművészt és grafikust, Naoto Hattori-t is megihlette. A számítógépes grafikai megoldásokkal történő átdolgozás során a sci-fi műfajból ismert futurisztikus elemeket használta fel a 33 éves vizuális művész. Bár Mona Lisa a legtöbbet látogatott kép a párizsi Louvre-ban, valószínűleg Hattori munkái is nagy népszerűségnek örvendenek a mutánsok és földönkívüliek körében. További őrült printjei weboldalán tekinthetők meg.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek