Connect with us

Hirdetés

technokrata

IBM: viszlát, winchester

Smart home

IBM: viszlát, winchester

Gyorsabb és megbízhatóbb, mint a winchesterek – de a flashmemóriákat is lenyomja az új fejlesztés.

„Racetrack” – erre a névre keresztelte a Kék Óriás azt a solid-state memóriás megoldását, amely a flash és a merevlemezek legjobb tulajdonságait ötvözi. Egyrészt nem tartalmaz mozgó alkatrészt, így alacsony a fogyasztása és zéró a mechanikai jellegű meghibásodási aránya, másrészt olcsóbb, nem felejtő memóriát kínál a flash helyett, amely ráadásul tartósabb is annál. És hogy miért keresztelte el „Versenypályának” a fejlesztést a vállalat? Azért, mert az információt mágneses nanocsövekbe helyezett atomok ezrei tárolják. Az atomok mozgása nélkül, az elektromos töltés felhasználásával lehet az adatokat kiolvasni és beírni – kevesebb mint egyetlen nanoszekundum alatt, ismertette a technika előnyeit az IBM-nél dolgozó Stuart Parkin. Az U-alakú csövekből egy tranzisztorral 16 bitnyi adat olvasható ki, és így nagyjából 100 ezerszer gyorsabb a jelenlegi flashmemóriáknál.

Jelenleg azonban még gyerekcipőben jár a Racetrack memória. Az elképzelést négy-öt évvel ezelőtt vetették fel először, de kereskedelmi alkalmazásban való megjelenéséig még legalább ugyanennyi idő van hátra. Az viszont biztosnak látszik, hogy rögtön a terabyte-os méreteket célozzák majd meg az első példányok. „Kettőtől négy évig terjed a következő időszak, ami alatt elkészítjük a prototípust. Négy év múlva talán már kézzelfoghatóan be tudjuk mutatni működését, majd nekiláthatunk a [tömeg]gyártásnak.” – mondta Parkin.

Nagy hiányosságuk a flashmemóriáknak, hogy viszonylag hamar tönkremennek. Parkin elmondása szerint az átlagos memórialapú háttértárolók nagyjából 10 ezer olvasási és írási ciklusra vannak hitelesítve, aztán óhatatlanul is elkezdenek meghibásodni az eszközök. Az IBM szakembere szerint a Racetrack memóriákban nincsen mozgó alkatrész, virtuálisan eltörhetetlenek, és sosem mennek tönkre. Az atomokat ugyanis konstans állapotban tartják, ezért strapabíróbbak, mint a merevlemez vagy a flash.

Mindezen kedvező tulajdonságai mellett még gyártásuk is olcsó, mivel jóval kevesebb tranzisztorra van szükség bennük. Minden egyes memóriachip ezernyi nanocsövecskét tartalmaz kis tömbökben, mondta Parkin, aki szerint emiatt nem lesz gond a készülék kapacitását illetően: nagyjából a flashmemóriás megoldásokkal vetekszik e téren.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés