Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tudom, hol éltél tavaly nyáron…

Smart home

Tudom, hol éltél tavaly nyáron…

Hátborzongató helymeghatározás

A legújabb kutatások szerint az ivóvízben található izotópok beépülnek a hajszálakba – azok növekedése közben. Ezek az izotópok pedig erőteljesen összefüggnek a földrajzi területekkel. Ez azt jelenti, hogy egy hajtincsből nagy valószínűséggel meg tudják mondani a tudósok, hogy tulajdonosa körülbelül hol lakott, mikor a hajának az a része nőtt. Minél hosszabb egy ilyen hajtincs, annál több információ láthat napvilágot.

A helymeghatározás természetesen nem a legpontosabb: a hajunk nem mondja meg, hogy hívták pontosan a szomszédunkat, ám a módszert már sikeresen alkalmazták detektívmunka közben. Egy meggyilkolt „Jane Doe” hajtincse alapján leszűkítették azt a területet, ahol az áldozat a feltételezések szerint az utolsó két évben tartózkodhatott. A szakemberek úgy vélik, a technológia hasznos lehet sorozatgyilkosok felkutatásában.

Joggal gondolhatnánk, hogy akkor a hazai lakosság nagy része óbudai, margitszigeti, valamint a Káli medence környékéről való, ám a palackozott víz fogyasztásával sem verhetjük át a természetet. A tudósok szerint ugyanis nem lehet kivédeni a lakhelyünkre jellemző izotópokkal történő érintkezést. Ott vannak ugyanis a levesekben, a kávéban, a jégben, de még a helyi vízben főtt tészta is tartalmazza. Így ha férjünk azt állítja, hogy a legutóbbi fél éves kiküldetése ideje alatt Írországban tartózkodott, csak szedegessük össze ritkuló haját a nagypárnáról, és vigyük a megfelelő laborba. Nincs ennél jobb magánnyomozó!



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés