Connect with us

Hirdetés

technokrata

A kanál már a múlté?

Smart home

A kanál már a múlté?

Minek az evőeszköz, ha ott van a fizika?

Kevés olyan embert ismerünk, akinek valaha is problémája lett volna a kanalakkal, sokkal inkább a kés-villa egyszerre történő használatával, vagy az evőeszköz-protokollal gyűlik meg a bajunk. Mégis akadt néhány tervező, akik beszüntetnék használatát legújabb találmányukkal. Azt még nem sikerült kiderítenünk, hogy ennek mi is a célja, de távol álljon tőlünk, hogy akadályozzuk a technológiai haladást.

Neve ellenére nem a galloktól származik a Ceramix For Mix csésze és alj, melyek lényege, hogy italunkat bárminemű evőeszköz használata nélkül is meg tudjuk keverni – pusztán a fizika alaptörvényeinek köszönhetően. A bögre alján található egy bemélyedés, amelyben egy kerámiagolyó helyezkedik el. Egyszerűen öntsük bele például a kávét és a cukrot, majd finoman, körkörös mozdulatokkal lötyköljük meg a folyadékot. Ekkor a golyó a csésze alján található menetbe kerül, és alaposan felkeveri italunkat, bármi legyen is az.

Ez egy igazán egyszerű, mégis elegáns dizájn, noha nem lehet könnyű tisztítani. Mindenesetre tökéletes megoldás lehet azoknak az informatikusoknak, akik valamilyen ismeretlen oknál fogva mély ellenszenvet éreznek a kanalak iránt.

Bármilyen fura, de legyen az kávé, tea, vagy kakaó, valahogy az ivás ceremóniájához hozzátartozik a kanalas kavargatás – bár lehet, hogy ez csak a mi devianciánk.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés