Connect with us

technokrata

Gyorsítsuk fel a bevásárlást rakéta-meghajtású bevásárlókocsival

Smart home

Gyorsítsuk fel a bevásárlást rakéta-meghajtású bevásárlókocsival

Ha nem az internetről vásárolunk, hasznos lehet…

Nincs annál unalmasabb, mikor az árusorok között kanyarogva összehasonlítgatjuk a termékeket értékük, márkájuk, vagy éppen károsanyag tartalmuk alapján. Valljuk be, utálunk vásárolni!

A brit Beccles lakója, Andy Tyler is hasonlóan érzett, amikor megalkotta szuperjárgányát, ami valóban elűzi az unalmat a vásárlások ideje alatt, ráadásul gyors is. Az interneten bukkant rá arra a szerkezetre, ami működteti a folyóban talált bevásárlókocsiját. Az automatizált kocsi 80 kilométer per órás sebességre képes, így a legnagyobb bevásárló központon is néhány perc alatt át lehet rohanni.

Lássunk egy kis hazai vásárlási-szokás-elemzést: a „hagyományos” kiskereskedelmi értékesítés mellett egyre nagyobb teret nyer az internetes kereskedelem, amely az internet-penetráció növekedésének, illetve a fogyasztók egyfajta szemléletváltásának köszönhető. A GfK kutatása szerint a kelet- és közép-európai térségben, legnagyobb arányban a fotó, IT és irodaeszközök piacára jellemző az internetes értékesítés.

Noha a kisboltok szerepe összességében csökkent a „láncosodási” tendencia miatt, a napi szinten szükséges friss élelmiszerek beszerzésében továbbra is nagy szerepet játszanak. A GfK tavalyi kutatása szerint leggyakrabban a kisboltokban vásárolnak a háztartások, legritkábban a c&c üzleteket keresik fel. A vásárlások kétharmada gyalogosan történik.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

fibaro

Smart home

Élet egy okos házban – Fibaro beszámoló

2019. december 14. szombat
iPhone 11

Kütyük

Az iPhone 11 kasszasiker

2019. december 14. szombat
Mido

SmartWatch

75 éves kollekció előtt tiszteleg a Mido

2019. december 14. szombat
Huawei nova 5T
Xiaomi Redmi

Kütyük

Xiaomi Redmi és Redmi Note: megfizethető és kiváló

2019. december 11. szerda

Dotkom