Connect with us

technokrata

Ki a legjobb főnök?

Smart home

Ki a legjobb főnök?

Százból egy.

„Fiatal, dinamikus és következetes vezető, ezért szakmailag és emberileg is felnézünk rá. Stratégiai gondolkodásmódja, előremutató tervei kifogyhatatlan motivációforrást jelentenek számunkra, a legbonyolultabb üzleti helyzetekben is higgadtan, objektívan reagál” – ezekkel a szavakkal ajánlották a KÜRT dolgozói a zsűri és az olvasók figyelmébe Kmetty Józsefet.

Ezért sem meglepő, hogy 2007 nyarán az Informatikai Vállalkozások Szövetsége „Év Informatikai Cégvezetője” díját, most pedig a Menedzsment Fórum „A legjobb főnök 2007” címét nyerte el Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója. A legjobb főnök címre 100 pályázót jelöltek, akik közül a szakmai zsűri elbírálását követően 10-en kerültek be a döntőbe. A döntősökre az mfor.hu gazdasági portálon lehetett szavazni január 10. és 24. között. Az elismerés figyelemreméltó eredmény, hiszen a címre a jelöltek közvetlen munkatársai javasolhatták a vezetőket.

A KÜRT vezérigazgatója 1991-ben került az információbiztonságban és adatmentésben kiemelkedő vállalatcsoporthoz, ahol igen rövid idő alatt jelentős karriert futott be. A műszaki végzettségű, ambiciózus és felkészült szakember hamarosan a cég menedzsmentjének tagja lett. 1998-tól az időközben részvénytársasággá alakult KÜRT kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, majd 2004 októberében kinevezték vezérigazgatónak. Kmetty József szellemi atyja és egyik kidolgozója volt a KÜRT információbiztonsági portfoliójának, amely azóta a vállalat valaha volt legsikeresebb üzletágává vált. Szintén a vezérigazgató nevéhez fűződik a stratégiai tanácsadás bevezetése a cégnél és az ő irányítása alatt vált a KÜRT nemzetközi vállalatcsoporttá.

Kmetty József pályafutása alatt több szakmai és üzleti díjat is elnyert, ám „A legjobb főnök” elismerés mégis különleges helyet foglal el köztük. „Nagyon jólesett, hogy az olvasók és a zsűri is mellettem voksoltak” – nyilatkozta a vezérigazgató. „Külön örülök a kollegáim ajánlásának, mert többségükkel évek óta együtt dolgozunk a KÜRT-ért és a véleményük sokat jelent nekem. Ez a díj visszaigazolása annak, hogy emberileg és vezetőként is elfogadtak és a munkámban, illetve vezetési módszeremben is jó úton járok.”

Vezérigazgatói beosztása ellenére a KÜRT dolgozói igazi csapatjátékost ismertek meg Kmetty Józsefben. „Nyitott ajtó” politikájának köszönhetően bárki, bármikor fordulhat hozzá tanácsért, segítségért. De nem csak a vezetési stílus a döntő. Kmetty fontosnak tartja az egészséges munkakörülményeket, a tisztességes pihenőidők betartását is, ezért számos elismeréssel (pl. a családbarát és az egészséges munkahely díjak) illették már a céget vezetése alatt. Pár évvel ezelőtt Kmetty a következőket nyilatkozta egy internetes magazinnak: „Munkatársaink tudásából, tapasztalataiból profitál cégünk nap mint nap. Költségeink legnagyobb részét az élőmunka képezi, így humánpolitikánkban kiemelt szerepet kap az ő jó és jól létük, szellemi és testi egészségük karbantartása. Egy munkahely családbarát szemlélete, ha üzleti oldalról nézzük, nem jótékonykodás, hanem jól felfogott, megértett közös érdek”.

Munkatársai büszkék arra, hogy Kmetty József, a cég első vezetője a legnagyobb kihívást jelentő feladatokat is képes sikerre vinni. Bízik csapatában, hittel és jó szándékkal áll a munkatársaihoz. Jó humorral, oldott hangvételben irányítja a ma már 100 főt foglalkoztató, többmilliárdos árbevétellel rendelkező, öt országban saját céggel jelenlévő KÜRT csoportot.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek