Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kell a beszédfelismerés

Smart home

Kell a beszédfelismerés

A kórházak, bíróságok és ügyvédi irodák egyre nagyobb számban érdeklődnek a Philips diktafon-rendszerek iránt.

A vállalatirányítási és beszédfelismerési rendszerek fejlesztésével foglalkozó MultiSoft Kft. 750 millió forintos árbevétellel, több mint 30 százalékos növekedéssel zárta a tavalyi évet. A cég a Microsoft ERP szoftverek implementálásában a BMW-nek szállított kereskedelmi rendszer lokalizálásával tűnt ki, emellett a beszédfelismerő rendszerek fejlesztésében és a digitális diktafon-kereskedelemben is jelentős fejlődést produkált.

A vállalat tavaly befejezte az Incadea nevű, ERP-alapú Dealer Management rendszer lokalizálását, melyet a BMW autók hazai kereskedései már használatba is vettek – nyilatkozta Kelemen Gábor, a MultiSoft ügyvezető igazgatója. Győrben és Budapesten már élesben fut a megoldás, a többi kereskedésnél a bevezetés 2008-ban folytatódik.

A már több mint 50 alkalmazottal működő vállalkozás a közelmúltban Microsoft Dynamics CRM szolgáltatással bővítette portfolióját, az első ügyfélnél a bevezetés 2007-ben le is zárult.

A beszédfelismerő rendszerek fejlesztésére érkezett külföldi megbízások száma megduplázódott, a hazai kórházak, bíróságok és ügyvédi irodák pedig egyre nagyobb számban érdeklődnek a MultiSoft által forgalmazott Philips diktafon-rendszerek iránt.

Szintén egyedi fejlesztés a call-centerekhez és CRM-rendszerekhez kapcsolható beszédfelismerő rendszer, a piaci bevezetésről ígéretes tárgyalások folynak több nagy gyártóval.

„Január hónapban még soha ennyi új megkeresés nem érkezett ERP rendszer bevezetésére, mint most, 2008-ban” – jelentette ki Kelemen Gábor. Ennek oka többek között az, hogy a vállalatirányítási rendszerek alkalmazása a kkv-szektorban is egyre népszerűbb, mindazok pedig, akik eddig nem vezették be, ténylegesen érzik a lemaradást a piaci versenyben – ennek hatására az integrált megoldások valóban elengedhetetlenné váltak.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés