Connect with us

technokrata

RechargeIT: használjunk elektromos hálózatról tölthető járműveket!

Smart home

RechargeIT: használjunk elektromos hálózatról tölthető járműveket!

Az információ hatalma és a technológia az emberi életminőség javítása szolgálatában.

A Google.org öt kulcsfontosságú kezdeményezést jelentett be annak a törekvésnek a jegyében, hogy az információ hatalmát és a technológiát az emberi életminőség javítása érdekében használja fel. A Google jótékonysági szervezete az 5-10 évre vonatkozó tervek megvalósításában az adott területeken nagy tapasztalattal rendelkező partnerekkel fog együttműködni, az ő szakértelmüket társítja saját erőforrásaival, munkatársai tudásával és globális jelenlétének előnyeivel.

A bejelentés szerint a cég összességében 25 millió dollárt fog új támogatásokra és új befektetésekre adni. Ennek pénzügyi háttérét a Google alapítói közti megállapodás képezi, miszerint a cég tőkéjének és az éves nyereségnek körülbelül 1 százalékát, illetve alkalmazottaik munkaidejének egy részét jótékonysági célokra fordítják.

Többek között a RechargeIT a Google.org-nak a széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvése. Ezt elsősorban az elektromos hálózatról tölthető hibrid autók, az ezzel kapcsolatos technológiák terjesztésének támogatásával igyekszik megvalósítani. A Google.org ezért 500.000 – 2 millió dollár közötti részletekben összesen 10 millió dollárt kíván befektetni néhány olyan profit-orientált cégbe, amelyek tevékenységük, újszerű elképzeléseik révén elősegíthetik a hibrid autók és az elektromos hálózatról tölthető rendszerek világszinten való kereskedelmi fogalomba kerülését.

A hagyományos jótékonysági intézményekkel szemben a Google.org egy olyan összetett szervezet, amely rugalmasságának köszönhetően akár profit-orientált vállatokba is befektethet vagy támogathatja azokat. A Google.org emellett lobbitevékenységet is folytat közhivataloknál olyan szabályozások megvalósítása érdekében, amelyek összhangban vannak a szervezet céljaival.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek