Connect with us

technokrata

Commodore 64 – a világ legsikeresebb számítógépe

Smart home

Commodore 64 – a világ legsikeresebb számítógépe

Lassan másfél évtizede nem kapható, tudását már az összes mobiltelefon rég meghaladta, és mégis – a C64-es történelmet csinált. A legenda 25 éve indult útjára.

A számítógép kifejezésről ma már mindenkinek az IBM-alapokból kifejlődött PC (vagy hordozható változata, a notebook) jut eszébe, pedig az 1980-as évek elején született egy olyan masina, ami máig kiérdemli „A” számítógép elnevezést. A Commodore cég 1982-ben jelentkezett egy olyan komputerrel, mely 8 bites, 1 megaherzen üzemelő processzorral bírt – típusjelzését pedig operatív tárának méretéről kapta. A mindössze 64 KB-nyi memóriával bíró eszköz alfanumerikus és grafikus megjelenítésre egyaránt képes volt, ami mai szemmel semminek, akkorival viszont hatalmasnak tűnt.

A Commodore rá is gyúrt erre az előnyre, és az akkori Apple IIe és IBM PC számítógépeknél jóval nagyobb memóriával bíró készüléket konkurenseihez képest sokkal (egy nagyságrenddel) olcsóbban, 595 dollárért hozta forgalomba. A siker nem is maradt el: a hatalmas érdeklődés miatt felfuttatták a termelést, az alapító, Jack Tramiel egy 1989-es interjúja szerint 400 ezer C64-es állítottak elő a 80-as évek derekára – havi szinten. Nem meglepő tehát, hogy 1994-es életciklusának végéig összesen 30 millió darab készült belőle – soha, sem előtte, sem utána nem gyártottak még egyetlen számítógép típusból ennyi példányt. Ez a mai, évi több tízmilliós gyártókapacitások esetében meglepő, de tény – a C64-es minden idők legtöbb példányát megért komputere.

Hatalmas kultuszát az özönszerűen megjelenő játékoknak köszönhette a masina: húsz évvel ezelőtt még nem voltak olyan nagy stúdiók, mint ma (nem mellesleg számos mai fejlesztő/kiadó ekkor született meg). Néhányan összeálltak, és akár 2-3 ember is tudott olyat alkotni, amit aztán az emberek vittek, mint a cukrot. Legalábbis a gazdaságilag fejlettebb régiókban. Magyarországon ugyanis ekkor még ismeretlen volt a legális szoftvervásárlás fogalma, kivétel nélkül mindenki csereberélte, másolta a játékokat. A PeCsában rendszeres időközönként külön napot szenteltek a dolognak, de még a számítástechnikai újságok egy részében is illegális kópiákat kínáltak a cégek. Apropó, újságok: a külföldi magazinok a hőskorban (ne feledjük, ekkor még szocializmus volt hazánkban!) nem igazán jutottak el az angolul amúgy sem tudó hazai rajongókhoz – nekik megváltást a Commodore (később Computer) Világ, majd az 576 KByte magazin hozott.

Nagyjából 10 ezer, kereskedelmi forgalomba került program készült a Commodore 64-re, ideértve a fejlesztőeszközöket és irodai alkalmazásokat is. Természetesen a játék vitte el a hátán a kis gépet, de a hardverből az utolsó (utáni) morzsákat is kicsikarni képes demoscene is itt született meg. Népszerűsége annyira töretlen, hogy mindmáig vannak rajongói a számítógépnek: lehet kapni C64-est egyetlen joystickba építve, létezik Windows-re és Linuxra emulátor hozzá, sőt, komoly szoftveradatbázissal bíró website-ok is elérhetők az Interneten.

Visszatérve a kezdetekhez: a 25. évforduló alkalmából Jack Tramiel interjút adott a kaliforniai Mountain View-ban. A nyilvánosság előtt ritkán megjelenő alapító arról mesélt, hogy a lényeges különbség az akkori számítógépek között tulajdonképpen csak az árban volt. „Ebben az országban, ha valamit olcsóbban adsz, akkor az nem lehet annyira jó. Ha drágább, és ugyanazt tudja, akkor ennek kell a jobb terméknek lennie. Ez engem nem állított meg. Még mindig olcsóbban akartam piacra lépni a C64-gyel.” – mondta Tramiel, aki szerint nem volt kulturális háború a konkurensek között. Hogyan lehetett volna, ha a felhasználók 95 százaléka egy platformot használt, tette fel ironikusan a kérdést a Commodore atyja.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek