Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világújdonság debütál a CES-en

Smart home

Világújdonság debütál a CES-en

Már nem az a CES, ami volt.

A Consumer Electronics Association (CEA) jelentette be, hogy eddig példa nélkül álló lépést tesz a „zölddé válás” érdekében: fenntartható és gazdaságos energiafelhasználással kívánja csökkenteni széndioxid-lábnyomát, azt a szén-dioxid mennyiséget, melyet szervezetük – és minden ember – mindennap a légkörbe juttat. A 2008-as Nemzetközi CES-t, a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítását 2008. január 7-10. között rendezi meg a CEA a Nevada állambeli Las Vegasban.

„A CES nemcsak a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, de mi vagyunk az első ilyen méretű kiállítás, amely elhatározta, hogy csökkenti széndioxid lábnyomát” – mondta Gary Shapiro, a CEA elnök – vezérigazgatója. „Ennek érdekében csökkentjük az energiafelhasználásunkat, valamint kiemelt figyelmet fordítunk az újrahasznosításra, hogy ott javítsunk a hatékonyságunkon, ahol csak lehet. Arra törekszünk, hogy ellensúlyozzuk az elkerülhetetlen kibocsátásunkat. A szórakoztató elektronika energiatakarékos megoldás is: könnyíti életünket és munkánkat, és gondoskodik a szórakozásunkról. Ez teszi ezt az iparágat képessé arra, hogy hatékonyan integrálja azon környezeti megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a jövő generációinak, hogy egy egészséges bolygón élhessenek.”

A CES szövetségre lépett a Carbonfund.org nevű szervezettel, amely a legtöbb önkéntes megoldást szolgáltatja a környezeti problémákra Amerikában, hogy csökkentsék az ebből a világméretű ipari tevékenységből származó széndioxid kibocsátást. A Carbonfund.org a Nemzetközi CES-nek tulajdonított 20,000 tonnányi széndioxid/monoxid kibocsátást olyan projektek segítségével fogja ellensúlyozni, mint a megújuló energiaforrások, növényzet újratelepítése és az energiahatékonysági projekt.

A Carbonfund.org ügyvezető igazgatója, Eric Carlson a következőket mondta ezzel kapcsolatban: „Dicsőség a Nemzetközi CES-nek, amiért megteszi ezeket a lépéseket a környezet védelme érdekében. Meggyőződésem, hogy együttműködésünk a CEA-val nem csak hogy segít majd csökkenteni a széndioxid lábnyomot, de egy szélesebb körű elköteleződés kezdete lesz, melynek keretében megismertethetik az embereket olyan egyszerű megoldásokkal, melyekkel a mindennapi életükben is csökkenthetik a széndioxid kibocsátást elektromos műszerek használata esetén.”

„Amellett, hogy ellensúlyozzuk a CES helyszínek, kiállítási darabok, az ingajáratok és a hotelszobák okozta kibocsátást, minden látogatónak lehetőséget biztosítunk, hogy megtehesse ugyanezt saját repülőjegyével a CES internetes oldalán vagy a kiállításon felállított standnál” – mondta Shapiro. A CES-t nem más, mint az ilyen széndioxid kibocsátás ellensúlyozó és egyéb környezetvédő programok teszik a vezető környezetvédő kiállítássá.

A CEA úgy véli, ezekkel az intézkedésekkel teljes mértékben sikerül majd kompenzálni a széndioxid lábnyomát. A CES becslése szerint például az egyébként üzleti tárgyalások szempontjából fontos utak optimalizálásával akár 700 millió mérföldnyi utat lehet megspórolni.

A CES most debütál egy, a környezetileg és gazdaságilag fenntartható technológiáknak szentelt TechZone újdonsággal, mely hozzájárulhat a fejlődő világ társadalmi és kulturális növekedéséhez. A CEA gondoskodik arról is, hogy minden látogató hotelszobájában látható legyen a „Zöldülő CES” TV adása, hogy ezzel emlékeztessék őket széndioxidlábnyomuk ellensúlyozásának lehetőségére, valamint hogy további tippeket adjanak nekik a „zöldebb” CES élmény átélésére. A látogatóknak ezen kívül lehetőségük nyílik a CES-en megismerkedni a fémdobozok, a műanyag, papír – és üveghulladék újrafelhasználásának további módjaival is.

A CEA további lépéseket tesz annak érdekében, hogy a 2008-as CES-t minél inkább fenntarthatóvá tegye, ezért megkérték a las vegasi beszállítóikat is, hogy az eseményen környezetbarát („zöld”) megoldásokat alkalmazzanak. A Las Vegas Convention Center (LVCC) által használt konyhai eszközök 75 százaléka teljesen lebomló anyagokból készül, a megmaradt ételt pedig a Las Vegas Rescue Missionnek adományozzák, az LVCC központi termében végig újrahasznosított anyagból készült szőnyegen lépdelhetnek, és az előadásokhoz kapcsolódó összes anyagot újrahasznosított papírra nyomják szójatintával. Ezzel együtt a takarításhoz is csakis teljesen veszélytelen agyagokat fognak használni, és a show során elhasznált összes izzót, elemet/akkumulátort és egyéb elektronikai eszközöket a megfelelő szemétlerakókba fogják elszállítani, hogy azután újrahasznosítsák őket.

A 2008-as CES-en 2700 kiállító legújabb termékeivel találkozhatunk, több mint 30 termékkategóriában, többek között a legújabb vezeték nélküli és hordozható szórakoztató elektronikai eszközöket, digitális képfeldolgozó eszközöket, házi mozi és audioeszközöket.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés