Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tükörrel eltéríthetők a Földet veszélyeztető aszteroidák

Smart home

Tükörrel eltéríthetők a Földet veszélyeztető aszteroidák

A szakértők szerint, ha felhevítik, letér az útjáról.

A University of Glasgow tudósai felmérték a Földet veszélyeztető aszteroidák eltérítésének lehetőségeit, és azt a következtetést vonták le, hogy a tükör adhatja a legjobb megoldást. A kutatócsoport megvizsgált kilenc különböző módszert arra vonatkozóan, hogy miként lehet a bolygónkba csapódni szándékozó aszteroidákat és üstökösöket eltéríteni. A leghatásosabbnak a „szoláris szublimáció” bizonyult, mely során űrbéli tükröket az objektumra fókuszálva felforrósítják azt, letérítve ezzel a pályáról.

Egy 150 méter átmérőjű objektum 100 tükörrel néhány nap alatt eltéríthető, míg egy nagyobb, az egész Földet megsemmisítő darab 5 ezres tükörflottával, háromévnyi melegítést követően bírható másik útvonal választására. A projektet vezető Dr. Massimiliano Vasile a BBC-nek elmondta: „Az aszteroidák valódi fenyegetettséget jelentenek, gondoljunk csak a Tunguska meteoritra 1908-ból, a becsapódás Nagy-Londonnál is hatalmasabb területet gyalult le. Mindössze tíz, egyenként húsz méteres tükörrel felszerelt, alakzatban repülő űrjármű képes lenne hat hónap alatt, biztonságos pályára téríteni egy ekkora aszteroidát. Kísérleteink bebizonyították, hogy a technológia sikeresen megvalósítható.”

Kisebb objektumok esetében a csapat a nukleáris fegyverek bevetését elvetné, mivel a megsemmisítés után várhatóan radioaktív törmelék hullana a Földre. Korábban olyan módszereket is tervbe vettek, mint például az objektumon történő landolás után lökést alkalmaznának az útvonal módosításához, de ez túl használhatatlannak bizonyult.

A Föld történetében a legtöbb, nagyobb tömegpusztulásról úgy vélik, hogy azt földön kívüli tárgyak becsapódása okozta. Úgy hiszik, hogy 6-12 kilométeres aszteroidáknak és üstökösöknek köszönhetők a 251 és 165 millió évvel ezelőtti hatalmas veszteségek.

Az egyik legjelentősebb ütközet az 1908-as Tunguska volt, amely az orosz tundrát rázta meg, nagyjából 10-20 megatonna robbanóanyag erejével hatott.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés