Connect with us

technokrata

Veszélyesek a hibridautók

Smart home

Veszélyesek a hibridautók

Azok számára kockázatos, akik nem vezethetnek.

A környezetvédelem egyik szimbólumára, a benzin-elektromos hibrid autók veszélyességére Amerikában azok az emberek hívták fel a figyelmet, akik nem tudnak vezetni. A vakok és gyengén látók ugyanis a közlekedés során a hallásukra is támaszkodnak, a hibrid autók azonban alacsony sebességnél szinte hangtalanok.

A vakok érdekeit is szem előtt tartó National Federation of the Blind Committee on Automotive and Pedestrian Safety elnöke, Deborah Kent Stein elmondta: „Képes vagyok arra, hogy maximális figyelem mellett a környezetemből jövő zajokat is értelmezzem. Nehezen képzeltem el, hogy lesz olyan, amit nem hallok meg. Végül csináltunk egy tesztet, és kiderült az, amitől rettegtem: bizony akad olyan dolog…”

A korántsem tudományos kísérlet során embereket gépjárműparkolókban és járdákon állva arra kértek meg, hogy jelezzenek, ha autót hallanak. Volt olyan hibrid jármű, amely már a harmadik kört tette a parkoló körül, és senki sem jelzett.

Mivel az üzemanyag ára emelkedik, és vele együtt a káros anyag jelenléte a levegőben, ezért a hibrid autók egyre népszerűbbek. A vásárlási kedv 49 százalékkal emelkedett az idei év első hét havában, a 2006. évi azonos időszakhoz képest – állítja az R.L. Polk & Co. kutatócég. A Toyota Motor Corporation az ezredforduló óta 460 ezer darabot értékesített közkedvelt hibridjéből, a Prius-ból – míg a teljes hibrid értékesítés 900 ezer darab körül mozog.

A hírre a szervezet nagyon csúnya leveleket kapott környezetvédőktől, miszerint, ha a tengerek szintje megemelkedik, a National Federation of the Blind tagjai legyenek az elsők, akik megfulladnak. Mint ismeretes, a szervezet az USA északi partján található Baltimore-ban székhelyel. Marc Maurer elnök azonnal leszögezte: nem támogatják a benzinzabáló autók visszatérését, csak azt szeretnék, ha az üzemanyag-takarékos autók kicsit zajosabbak lennének.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek