Connect with us

technokrata

Hordozható számítógép, négymagos CPU-val

Smart home

Hordozható számítógép, négymagos CPU-val

Az Intel még nem is kínál ilyen mobil processzorokkal – ismét asztali CPU-k kerülnek a noteszgépekbe.

A nyár közepén kezdtek szállingózni az első hírek az olyan mobil szörnyekről, amelyekben már négymagos processzorok „dübörögtek”. Ezek a noteszgépek még jóindulattal sem nevezhetők mobilnak: az elképesztő számítási teljesítmény többnyire komoly hűtési megoldásokat is igényel, ami pedig a fizikai méretekre van negatív hatással. A kompromisszumot persze vannak, akik hajlandók megkötni, és ezt felismerve már több olyan kisebb gyártó is bejelentette termékét, melyben négymagos CPU-k dolgoznak – annak ellenére, hogy az Intel ilyen mobil lapkákat hivatalosan még nem adott ki.

Legújabb képviselője ennek a tábornak az XtremeNotebooks Company, mely a múlt héten jelentette be Xtreme 917V modelljét – ez egy quadcore Intel processzorra alapul. Természetesen csak akkor, ha a vásárló a legnagyobb konfiguráció megvásárlását irányozza elő – ez esetben egy asztali PC-be szánt Core 2 Quad Q6700-as CPU dolgozik a hordozható számítógépben. 2,6 GHz-es órajel, 8 MB-nyi másodszintű cache – az extrém teljesítmény így már a mobil számítástechnikában sem elérhetetlen vágyálom (ha valaki hajlandó megfizetni). Különösen úgy, hogy az Intel az elmúlt hetekben kvázi felezte ennek a processzornak az árát.

Mivel vértezték még fel a csúcsgépet? 4 GB-nyi 667 MHz-es DDR2 SDRAM-mal és akár három, egyenként 250 GB-os, SATA interfészű winchesterrel felszerelten szerezhető be a masina, de természetesen igény szerint SSD meghajtóval (vagyis memóriaalapú háttértárolóval) is elláthatják a 917V-t. DVD-íróval és multiformátumú memóriakártya-olvasóval is rendelkezik a noteszgép. Négy USB és egy Firewire port áll a csatlakoztatható készülékek rendelkezésére, emellett rendelkezik S-Video kimenettel, DVI és D-Sub csatlakozókkal, gigabites Ethernet csatolóval, Wi-Fi modullal és 8 csatornás hangvezérlővel.

Nagy, 17 colos LCD-je miatt a készülékházban helyet kapott négy hangszóró és egy mini mélynyomó is. A kijelző egyébként WUXGA, vagyis 1920×1200-as felbontással rendelkezik – a tapasztaltabbak tudhatják, hogy ez szélesképernyős kialakítást jelent. Adatokkal egy Nvidia Geforce Go 7950-es videokártya látja el az LCD-t, melynek kávájába egy 1,3 megapixeles felbontású webkamerát is integráltak.

A fentiek ismeretében nem lehet azon csodálkozni, hogy hagyományos akkumulátorról mindössze alig egyetlen órát lehet használni, mielőtt újra fel nem tölti tulajdonosa. Ára egyelőre nem ismert, de annak tükrében, hogy a kifejezetten mobil készülékek számára fejlesztett négymagos Intel processzorok 2008-ig nem jelennek meg a piacon, vagyis az Xtreme 917V egyedi kialakítású, nem lehet olcsó.

Fizikai paraméterek
Méret: 388x294x59 mm
Tömeg: 5 kg



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd