Connect with us

Hirdetés

technokrata

Irán szoftveresen csap vissza az Egyesült Államoknak

Smart home

Irán szoftveresen csap vissza az Egyesült Államoknak

A virtuális eszközökkel vívott háború egy játékszoftver révén nyitott új frontot.

Egy radikális iráni diákcsoport július 16-án egy olyan számítógépes játékot mutatott be, amelyben a játékosoknak két iráni, nukleáris kutatásokat végző tudóst kell megszabadítaniuk az őket Irakban elrabló, majd Izraelbe hurcoló amerikai katonáktól. A Diákok Uniója Iszlámista Szövetség által fejlesztett Rescue the Nuke Scientist (Mentsd meg az atomtudóst) című játékot alkotói válaszul szánják az Assault on Iran (Támadás Irán ellen) néven egy new yorki cég által piacra dobott játéknak, amely egy iráni nukleáris létesítmény elleni támadást elevenít meg amerikai katonák szemszögéből. „Az önvédelem, az áldozathozatal és a mártíromság gondolatát próbáltuk népszerűsíteni a játékban.” – hangoztatta a csoport egy nyilatkozatában, adta hírül az InfoPark.

A Rescue the Nuke Scientist története abból az alapkonfliktusból indul ki, hogy az amerikai hadsereg elrabol egy iráni tudósházaspárt egy, a közép-iraki Karbala városában található siíta zarándokhelyen. A játékosoknak iráni katonák bőrébe bújva kell az Izraelbe hurcolt tudósok nyomába eredniük. A határon behatolva izraeli és amerikai katonákkal kell megküzdeniük, majd azok titkos információkat tartalmazó laptopjait megszerezve kiszabadítaniuk a két tudóst. A játék alatt a képernyő bal felső sarkában Irán fehér-zöld zászlója lobog és a küldetés sikertelen teljesítése esetén a játék végén egy harcot dicsőítő üzenet jelenik meg.

„Ez egy teljes egészében iráni termék, amely válaszlépés az Egyesült Államok Irán ellen indított cyberháborújára.” – nyilatkozta az AP-nek Mohammad Taqi Fakhrian, a csoport egyik vezetője. Az amerikai hírügynökség cikkében emlékeztet: a new yorki Kuma Reality Games játékfejlesztő cég Assault on Iran (Támadás Irán ellen) című játéka azt szimulálja, hogy amerikai haderők megsemmisítik a közép-iráni Natanz városban található urándúsító berendezést. A Rescue the Nuke Scientist videojátékot kifejlesztő Diákok Uniója Iszlámista Szövetség központja a szintén közép-iráni Isfahan városban található, mely ugyancsak otthont ad egy nukleáris létesítménynek. Ugyanez a radikális csoport szervezte a 2005-ben nagy vihart kavart, „A világ cionizmus nélkül” című konferenciát, melyen Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök Izraelnek a „térképről való letörlését” szorgalmazta.

A The Mercury News cikke szerint az iráni szervezet három év alatt fejlesztette ki a szoftvert. A csoport a szórakoztatóelektronikai terméket Iránban és más iszlám országokban kezdte el terjeszteni, de a fejlesztők később a nyugati piacokat is szeretnék vele célba venni.

Mindazonáltal nem ez az első ilyen kezdeményezés az arab világban: egy korábbi, terroristaképzésre irányuló játékról itt írtunk részletesebben.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés