Connect with us

technokrata

Víz a naprendszeren túl

Smart home

Víz a naprendszeren túl

Csillagászok vizet találtak egy gázóriáson.

Tudósok vízpárát találtak az egyik bolygó atmoszférájában a naprendszerünkön túl. A felfedezést akkor tették, amikor a HD 189733b kódjelű gázóriás áthaladt szülőcsillagja előtt. Elemezték az infravörös tartományt, melyből arra lehet következetni, hogy vízmolekulák vannak a bolygó légkörében. A HD 189733b 63 fényévnyire van a Földtől, a Róka csillagképben található.

Giovanna Tinetti, az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) tagja az Institute d´Astrophysique de Paris-nál, valamint kollégái szerte a világból a NASA Spitzer űrteleszkópját alkalmazták. A 2005-ben felfedezett HD 189733b bolygó amikor áthaladt szülőcsillaga előtt, eltompította annak fényét, nagyjából három százalékkal. A Spitzer segítségével Tinetti és kollégái megfigyelték a csillagot, amely kissé halványabb, mint a Nap. Észrevették, hogy csillagfénye elhalványodik két infravörös sávban (3,6 és 5,8 mikrométer).

Egy szilárd anyagú, atmoszféra nélküli égitest esetében a fent említett sávok, és egy harmadik, a nyolc mikronos, melynek bemérése a harvardi csapat érdeme, egyforma viselkedést mutattak volna. Ehelyett azonban ahogy a bolygó áthaladt napja előtt, az elnyelt csillagfény jellegzetes, gyűrűs látványban mutatkozott meg. „A víz az egyetlen molekula, ami megmagyarázhatja ezt a jelenséget” – mondta Tinetti.

A víz jelenléte azonban nem feltételezi azt, hogy a bolygó ember által lakható volna. „A HD 189733b-n nem érdemes az élet után kutatni.”

A HD 189733b körülbelül a Jupiter 1,15-szöröse, napjától 4,5 millió kilométerre található. Összehasonlításképpen a Föld 150, a legbelső bolygónk, a Merkúr pedig 70 millió kilométerre van Napunktól.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek