Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az összes Xbox hibás!

Smart home

Az összes Xbox hibás!

Beismerő vallomás a Microsofttól.

Két és fél hónapja írtunk arról, hogy az Xbox 360 konzolgépek nem bánnak kesztyűs kézzel a beléjük helyezett lemezekkel – hajlamosak a CD-ket, DVD-ket megkarcolni. Akkor a Microsoft beismerte, hogy nem a felhasználók, hanem a masina hibája okozza a jelenséget. Egy teszt során ugyanis kiderült, hogy a gumitömítés hiánya a ludas, sőt, még akkor is bekövetkezhet a probléma, ha stabil helyzetben van a játékgép.

Korábban 1-2 millióra becsülték a problémás Xboxok számát, nemrég azonban kénytelen volt beismerő vallomást tenni a redmondi óriásvállalat: közleményben tudatta az érintettekkel, hogy az elmúlt 19 hónapban értékesített Xbox 360 mindegyike, vagyis mind a 11,6 millió darab hibás. Azt ugyan hivatalosan nem kívánták közölni a nyilvánossággal, hogy mi okozza a problémát, Robbie Bach, a vállalat játékkonzol fejlesztéséért felelős részlegének egyik vezetője csupán annyit mondott: a jelenleg már készleten álló gépeket frissíteni fogják, hogy vásárlóikat már ne érintse az eset.

És mi lesz az eddigi vevőkkel? Nos, a Microsoft nem tervez visszahívási akciót – Redmond csupán annyit tett, hogy egyről három évre növelte a garanciaidőt; vagyis akinek három éven belül elromlik a játékgépe, annak hivatalos segítség áll a rendelkezésére. Az persze kérdés, hogy mi van azután, amennyiben szériahiba miatt döglik le a masina – a Microsoft mindenesetre mossa kezeit. Ez nem az autóipar, ahol életek múlhatnak egy hibás fékrendszeren…



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés