Connect with us

technokrata

Egészséges processzorok – az Intel leszámol az ólommal

Smart home

Egészséges processzorok – az Intel leszámol az ólommal

El sem hinnénk, hogy az apró chipek évente hány tonnányi nehézfémmel szennyezhetik környezetünket.

Az Intel ma bejelentette, hogy jövőbeli processzorai, kezdve a 45 nanométeres, magas K együtthatóval készült processzor-családjával, száz százalékig ólommentesek lesznek. Ezek a processzorok az Intel új-generációs Intel Core 2 Duo, Core 2 Quad és Xeon processzorai, melyek gyártását a vállalat az idei év második felében kezdi meg.

“Az Intel elkötelezett a környezetvédelmi fenntarthatóság iránt, mindezt jól példázza az ólom eltávolítása, a termékek hatékonyabb energiafelhasználása, az alacsonyabb légszennyezés, és a magasabb arányú víz- és egyéb anyag-újrafelhasználásunk.” – mondta Nasser Grayeli, az Intel alelnöke, és a Technology és Manufacturing csoport szerelési tesztelési technológia fejlesztéséért felelős igazgatója.

Az ólmot többféle, a mikroelektronikában használatos tokozásban és az Intel chipeket a tokhoz forrásszemeken használják. A tokozás körbeveszi a chipet, és hozzáköti az alaplaphoz. A különböző tokozásokat a processzorok különböző piaci célszegmenséhez használják, ilyenek például a mobil, asztali vagy szerver-piac. A tokozási kivitel lehet PGA (pin grid array), BGA (ball grid array) vagy LGA (land grid array) típus, melyek az Intel új processzoraiban mind teljesen ólommentesek. 2008-ban a vállalat a 65 nanométeres lapkakészleteit is teljes mértékben ólommentessé teszi.

Az Intel 45 nanométeres processzorai nemcsak ólommentesek, de kihasználják a magas K együtthatójú szilíciumos technológia általi csökkent tranzisztor-szivárgást, a nagyobb energiahatékonyságot, illetve a nagyobb teljesítményt. A cég 45 nm-es technológiája kisebb meghajtóáramot eredményező harmadik generációs feszített szilíciumot és alacsonyabb dielektromos állandójú anyagok használatából adódó kisebb kapacitású elektromos összeköttetések révén nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást is magában rejt.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek