Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mennyire vagyunk fogékonyak?

Smart home

Mennyire vagyunk fogékonyak?

Tízből négy magyar érdeklődik az újdonságok és a technikai fejlesztések iránt.

Tíz emberből négy érdeklődik az újdonságok iránt, és nem vonakodik új dolgokat kipróbálni. A sokszor újdonságokról is hírt adó reklámokkal szemben a legfőbb követelmény az, hogy informáljanak. A megkérdezettek háromnegyede szerint a reklám manapság már életünk része – áll a GfK Hungária 2007. februári felmérésében.

A GfK Hungária Piackutató Intézet 2007 februárjában mintegy 1.000 fő megkérdezésével történt kutatásának kérdései egyebek mellett azt is firtatták, vajon mennyire fogékony a hazai lakosság az újdonságok és technikai fejlesztések iránt, továbbá, hogy hogyan viszonyulnak a reklámokhoz.

Tíz emberből közel négy (38 százalék) állítja, hogy érdeklődik az új irányzatok és fejlesztések iránt, és feltétlenül kipróbálja az új dolgokat. Ez a csoport nyolc évvel korábban is majdnem ugyanekkora arányt (39 százalék) képviselt.

Közel ekkora arányt képviselnek 2007-ben az „óvatos” fogyasztók, akik nem érdeklődnek kimondottan az újdonságok iránt, és hagyják, hogy azokat mások próbálják ki először. E csoport aránya most 36 százalék, amely jelentős növekedés az 1999-es 30 százalékhoz képest.

A legalacsonyabb arányt az a fogyasztói tábor képviseli, amely az újdonságok iránt nem érdeklődik, és ragaszkodnak a már kipróbált, jól bevált dolgokhoz. E „konzervatív” fogyasztói csoporthoz tartozik 2007-ben a magyarok 26 százaléka. 1999-ben még 31 százalékos arányt képviseltek, így csökkenésük kapcsán elmondható, hogy a magyarok az elmúlt évek során valamivel nyitottabbak lettek az újdonságokra.

Az újdonságokról a fogyasztók sokszor a reklámokból értesülnek. A GfK Hungária februári kutatása során a fogyasztók reklámokkal kapcsolatos állításokat értékeltek. Legnagyobb arányban (86 százalék) azzal az állítással értettek egyet, mely szerint a reklámoknak elsősorban informálniuk kellene, nem pedig befolyásolniuk. Hasonlóan magas arányban (75 százalék) értettek egyet azzal is, hogy manapság a reklám már az életünk része. A fogyasztók háromnegyede úgy véli, hogy a reklámok mindig túlzóak, így nem hihetőek. A válaszadók 67 százaléka ért egyet azzal az állítással, miszerint reklámozás nélkül a termékek olcsóbbak lennének.

Minden második megkérdezett szerint a reklámok összezavarják az embereket, akik így azt sem tudják, mit vásároljanak meg.

Legkevésbé azokkal az állításokkal értettek egyet a fogyasztók, amelyek a reklámok szórakoztató szerepét firtatták. A válaszok alapján csupán 32 százalék gondolja azt, hogy a reklámok változatosságot hoznak az életünkbe. Ez az arány nyolc, illetve négy évvel korábban még némiképp magasabb volt. A reklámot a megkérdezettek 30 százaléka tartja a szórakozás esztétikailag kellemes formájának, de csak 27 százalékuk szokta a reklámokban hallott dallamokat, szlogeneket dúdolni.

Mennyire ért egyet az alábbi kijelentésekkel egy 1-től 4-ig terjedő skálán, ahol az 1 = egyáltalán nem ért egyet, 4 = teljesen egyetért? (az adatok a válaszadók százalékának átlagában kifejezve)



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés