Connect with us

technokrata

Több milliónyi olcsó HD DVD-lejátszó árasztja el a piacot

Smart home

Több milliónyi olcsó HD DVD-lejátszó árasztja el a piacot

Pillanatok alatt eldőlhet a nextgen formátumháború.

Gyakorlatilag minden hónapban megjelenik legalább egy elemzés arról, hogy a HD DVD vagy a Blu-ray fogja megnyeri a következő generációs optikai meghajtók párviadalát. Ezekről már nem is érdemes beszámolni, hiszen hol az egyik, hol a másik formátumot hozzák ki nyertesnek – biztosat tehát csak az idő „mondhat”. Azért adunk mégis hírt az egyik ilyen következtetésről, mert ennek nyomán a vásárlók számára igen kedvező folyamat indulhat be: megjelenhetnek a 30-40 ezer forintos lejátszók.

A két formátum nagy rákfenéje a magas ár – a jelenlegi DVD-lejátszókhoz képest jóval drágábban, olyan 100 ezer forintos (500 dolláros) árszinttől indulnak az alapmodellek. Ehhez képest egy DivX-et is lejátszani képes DVD-készülék, még márkásabb példányok esetén is beszerezhető 20-30 ezer forintért (az olcsóbb, névtelen eszközök meg extrém esetben akár 10 ezer forint alatt is megvásárolhatók egy-egy nagyobb akció során). Közel erre a szintre süllyedhet le a HD DVD-s lejátszók ára, ha a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Wal-Mart terve bejön: a vállalat nemrég jelentette be, hogy berendelt kétmilliónyi(!) készüléket, 150 dolláros darabáron.

Természetesen az alacsony ár a kínai munkások keze munkáját dicséri: a 300 millió dollárba kerülő készletet a Yan Lucky Electronics fogja szállítani az amerikai cég részére. Ennek ideje pontosan nem ismert, de az szinte biztos, hogy még a következő év előtt, vagyis valamikor a karácsonyi bevásárlási láz időszakában kerülhetnek piacra. Egyelőre az is kérdéses, hogy mekkora lesz ezen a vállalat árrése, de ha csak 50 dollárt tesz is a lejátszókra, még úgy is 200 dollárért (körülbelül 38-40 ezer forintért) hozhatja forgalomba az egyes darabokat. Ez pedig könnyen vásárlási rohamot válthat ki, és ellehetetleníti a Blu-ray készülékek eladását, mivel ezekre (egyelőre) hasonlóan jó akció nem várható egyik nagy kereskedelmi lánctól sem. Ezt a folyamatot katalizálhatja az a tény is, hogy a HD DVD-k előállítása olcsóbb a BD-nél.

Karácsonyig azonban még sok idő, nyolc hónap van hátra, szinte bármi megtörténhet.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek