Connect with us

technokrata

Az első nő, aki Turing díjat kapott

Smart home

Az első nő, aki Turing díjat kapott

Frances Allen, az IBM egykori kutatónője nyerte el a számítástechnikai Nobel-díjat.

Az Association for Computing Machinery (ACM) a világ egyik legrangosabb és egyben legnagyobb informatikai társasága Frances Allen-t nevezte meg a 2006-os Turing díj nyertesének, jelezve, hogy első alkalommal ítélték oda nőnek az elismerést.

Mint ismeretes, a számítástechnikai Nobel-díjként emlegetett Turing-díjat Alan Mathison Turingról, a Turing-gép atyjáról nevezték el. A díjban az a személy részesülhet, aki valamilyen módon kiemelkedően hozzájárult a számítástechnika tudományához. A díjat, melyhez az Intel jóvoltából százezer dollár is jár, az Association for Computing Machinery ítéli oda.

Az 1932-ben született Allen egy New York állambeli farmon nőtt fel, majd 1954-ben az Albany State Teachers College matematika szakán végzett. 1957-ben tovább folytatta tanulmányait a Michigani Egyetemen, ám adósságait nem tudta tanári állásából fedezni, ezért még ebben az évben csatlakozott az IBM-hez – tervei szerint ideiglenesen, ám végül 45 évet töltött a cégnél.

Allennek már igencsak kijárt a díj, mivel az elmúlt 40 évben ezt eddig kizárólag férfiak kapták, holott a számítástechnika oly rövid történelmében az IBM egykori kutatónőjéről nem csupán egy bekezdés íródott. Ott találjuk a nevét a szuperszámítógépeknél, a párhuzamos feladatmegoldások kifejlesztésénél, a Fortrannál, de a nemzetbiztonsági fejezetnél is. Ami azért is különleges, mert maga Alan Mathison Turing is ezen a területen alkotott nagyot.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek