Connect with us

technokrata

Használt akkumulátor, elromlott tévé? A szennyező fizet!

Smart home

Használt akkumulátor, elromlott tévé? A szennyező fizet!

Meg kell változtatni a fogyasztói magatartást a szeméthegyek csökkenése érdekében.

2012 után nem növekedhet a tagállamokban keletkezett hulladék mennyisége, 2010-re pedig „öko-terméktervezési politikát” kell kialakítani – áll az EP által egyelőre csak első olvasatban elfogadott hulladékgazdálkodási irányelvben, írja a BruxInfo.

Mint ismeretes, Európában évente fejenként mintegy 500 kilogrammnyi hulladék keletkezik. Ennek azonban csak kevesebb, mint harmadát hasznosítják újra, a szemét termelése pedig gyorsabban nő, mint a gazdaság. Az EP sajtószolgálata szerint Caroline Jackson (néppárti, brit) a felelőse annak az együttdöntési eljárásban tárgyalt jelentésnek, amely az 1975-ös hulladék-keretirányelv felülvizsgálatát célozza. Az új irányelv magába olvasztja a veszélyes hulladékokról és az olajhulladékról szóló, meglévő jogszabályokat is.

A jelentés szerint „a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket az átlagos évi hulladéktermelésük 2012-re történő stabilizálására”. Ezért „2008-ra létre kell hozni egy olyan mutatókat tartalmazó listát, amely lehetővé teszi a hulladék-keletkezés megelőzési programjaik haladásának értékelését” – vélik a képviselők.

A Parlament sürgeti az öko-terméktervezési politika kidolgozását 2010-ig, a tartós, újrafelhasználható és újrahasznosítható termékekre összpontosítva, valamint „egy olyan cselekvési terv létrehozását, amelyek főként a jelenlegi fogyasztói szokások megváltoztatására irányulnak”.

Az EP által elfogadott módosítás szerint „a szennyező fizet” elvvel összhangban a hulladékgazdálkodás költségeit:
– az összegyűjtött hulladék, vagy gyűjtő vagy vállalkozás által összegyűjtött vagy kezelt hulladék birtokosának, és/vagy
– a korábbi birtokosoknak, és/vagy
– azon termék, amelyből a hulladék származik, gyártójának kell viselnie.

Johannes Blokland (független, holland) saját kezdeményezésű jelentésében a hulladékok újrafeldolgozására irányuló stratégiát elemzi. Ezt a dokumentumot szintén kedden fogadták el a képviselők, 662-17-3 arányban. A szöveg a hulladékgazdálkodás általános elvei között említ az elővigyázatosságot, a „szennyező fizet” elvet, valamint a hulladéktermelő felelősségének elvét.

A Parlament kéri, hogy a hulladéklerakókban elhelyezhető hulladék mennyiségét a minimális szintre csökkentsék, és új rendelkezéseket sürget, például „2015-től a papír-, karton-, üveg-, textil-, fa-, műanyag-, fém-, gumi-, parafa-, agyag-, beton-, tégla- és cseréphulladékok lerakásának tilalma, valamint 2020-tól valamennyi újrafeldolgozható hulladék lerakásának tilalmát”.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek