Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ne vegyük át a postán érkező CD-ket!

Smart home

Ne vegyük át a postán érkező CD-ket!

Aláírásunkkal szerződést kötünk.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. október 18-án, panasz alapján versenyfelügyeleti eljárást indított a Datasoft-Média Kft. ellen. A hatóság feltételezése szerint a vállalkozás a versenytörvénybe ütköző módon tisztességtelenül befolyásolja a fogyasztók döntéseit.

A Datasoft-Média Kft. különböző vállalkozásokat szólított fel, hogy vegyék át az általuk állítólag megrendelt CD lemezeket. Az eljárás alá vont társaság állítólagos „ügyfelei” nevére, az általa érvényesnek tekintett, szállítólevélnek látszó bújtatott szerződésre hivatkozva, a CD lemezek megrendelése és átvétele miatt jelentős összegekről számlákat állított ki.

A GVH igénybe vett minden rendelkezésére álló vizsgálati eszközt, azonban a Datasoft-Média Kft. végig igyekezett meghiúsítani a valós helyzet feltárását célzó eljárást. A versenyhatóság úgy véli, hogy a vizsgálat folytatásától nem várható eredmény, ám szeretné felhívni a fogyasztók figyelmét az érintett cég által folytatott, vélhetően megtévesztő gazdasági tevékenységre.

Mint ismeretes, a GVH-nál a piaci szereplők magatartásának befolyásolásában fontos csoportot képviselnek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos eljárások is. Emiatt az utóbbi években a tudatos bírságolási politikai alkalmazásával érzékelhetően nagyobb összegű bírságok kerültek kiszabásra ezen ügytípusok esetében. Ha csak a tavalyi adatokat nézzük: 2006-ban a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt mindösszesen 1,77 milliárd forint összegű pénzbüntetés kerül kiszabásra.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés