Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hardver- és szoftvertemető: 2005-ös állapotok

Smart home

Hardver- és szoftvertemető: 2005-ös állapotok

Most ötödszörre adjuk közre a Wired magazin éves vaporware listáját, azaz ismét kiderül, hogy mely alkalmazásokat, termékeket várták leginkább tavaly, amik végül mégsem készültek el.

A vaporware, mint fogalom a 90-es években született meg, rendszerint olyan termékekre, szolgáltatásokra aggatták rá ezt a jelzőt, melyeknek világra hozatala igen nehézkesen ment, ha sikerült egyáltalán. A cégek közül egyre többen éltek a kész háttér nélküli bejelentés lehetőségével, mert van egy hatalmas előnye: tényleges produktum nélkül is felhívható a figyelem a termékre vagy szolgáltatásra. Ha ezt elég sokszor eljátsszák, akkor folyamatosan életben tartható (kis szerencsével) az érdeklődés.

A Wired magazin már kilenc éve megszavaztatja olvasóit, hogy döntsék el, mely termékekre és szolgáltatásokra illett a vaporware jelző az elmúlt évben. Nos, így történt ez idén is. Ahogy korábban, most is érkezett szavazat olyan termékekre, melyek végül nem bizonyultak vaporware-nek – ilyen például a Microsoft legújabb konzolgépe, az Xbox 360. Mert habár tényleg szűkös készletekkel tudott elindulni a játékplatform, azért mégiscsak megjelenhetett az év végén, tehát a számos voks ellenére nem minősíthető fantom terméknek.

Érkeztek aztán olyan jelölések, amelyek valóban meg nem jelent hardverről tájékoztatták a magazin szerkesztőit – ilyen volt például az oroszok által bejelentett Optimus billentyűzet -, ám a pontos megjelenésről az internetezők tájékozatlanok voltak. A klaviatúra esetében ugyanis a jogtulajdonos csak 2006-ra ígért kereskedelmi változatot; tehát még nem jogosultak a vaporware címre. Ki tudja, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezték, akkor az Optimus-ról jövőre már mint részvevőről számolhatunk be.

Lássuk hát a listát!



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés