Connect with us

Hirdetés

technokrata

Apple: az ügyfél le van szarva!

Dotkom

Apple: az ügyfél le van szarva!

Apple felhasználó vagyok, MacBook-kal, iPhone-nal, illetve már csak iPhone-nal. Ugyanis olyan sztori esett meg velem az elmúlt hónapokban, ami a leggagyibb kínai noname gyártó szégyenére is válhatna.

Vegyél több mint félmilliós Apple gépet, és készülj fel hetekig tartó szívásra! Röviden így lehet összefoglalni azt a történetet, amelynek főszereplője a Magyarországot minden jel szerint jelentéktelen piacként kezelő Apple, és egyik hivatalos itthoni szervizpartnere, az Istyle. Ja és a hülye ügyfél, azaz én.

Történt ugyanis, hogy az általam nem egészen fél éve Angliában vásárolt Macbook Air 11 (2.0 Ghz i7/8GB RAM/256GB SSD) január elején meglepő hibajelenségeket produkált a virtuális gép (Windows) futtatása közben. Többszöri újratelepítés után a hiba nem szűnt meg: a beépített hardverteszt lefuttatása az SSD hibájára utaló hibaüzenetet dobott. Kapcsolatba léptem hát az Istyle szervizzel, jeleztem, milyen hibaüzenetet kaptam, illetve feltettem azt a kérdést, hogy az általam előzőleg saját költségen megcsináltatott billentyűzetmagyarítás befolyásolja-e a garanciális ügyintézést. A válasz az volt, hogy nem, vigyem be nyugodtan. Ez volt január 10-én.

Barkácsolás

Itt kezdődött a baj. Az Istyle szerviz az első alkalom után megpróbálta visszaadni a gépet úgy, hogy “hardveres hibát nem talált”, a rendszer újratelepítése után hibátlanul működik. Erre tekintettel helyben lefuttattam előttük a hardvertesztet, amely ismét kiadta az SSD hibájára utaló üzenetet: a gép marad. Örültem a találkozónak és a megtett 40 km-nek, na majd másodszorra talán sikerül. Reményem és bizalmam megújult, amikor pár nap után jött is a nagyon píszi értesítés: a “technikusok” alaplaphibát állapítottak meg, a csere egy-két munkanap. Le is telt az az egy-két munkanap, újból beautóztam a városba, a gép átvételénél ismét lefuttattam a hardvertesztet, amely ezúttal új meglepetéssel szolgált: a ventillátor hibáját jelző üzenetet jelenített meg. Jeleztem hát a hibát, amire a szervizesektől azt a választ kaptam, hogy a gép az Apple összes online tesztjén átment, úgyhogy nem lehet hibás. Vitatkoztunk párat, felajánlottam nekik egy órás sétát az amúgy értéktelen időmből az újbóli megnézésre, mire az Apple ügyfélbarát szavak kíséretében – melyben nyilvánvalóan véletlenül sem mondjuk ki, hogy hiba, vagy lefagy szavakat – abban maradtunk, hogy minden rendben van, vigyem el a gépet. Mondanom sem kell, hazaérkezés után fél órával a ventillátor teljesen leállt. Másnap természeten elutaztam, a gépre szükségem lett volna, ezért az Istyle hibája miatt azonnali javítást vagy cseregépet kértem a szerviztől. Visszaautóztam hát még aznap Dunaharasztiból Budapestre újra, mire a szervizben elismerték, hogy a számítógépbe rossz alaplap került beszerelésre (?!?). A ventillátor csatlakozást ekkor átmeneti megoldással (kár, hogy nem szedtem szét megnézni) megoldották, de kérték, hogy miután visszaérkeztem a külföldi utamról, fáradjak be egy újabb alaplapcserére. Azt ígérték, pár napig kitart a megoldás, ennek ellenére persze már a ferihegyi reptéren leállt a ventillátor.

Hazajöttem, visszavittem, újabb alaplapcsere: nincs hibaüzenet, igen. Innen számítva két újabb csodálatos hétig működött a gép. Az automatikus frissítés ugyanis letöltött és telepített egy firmware update-et, amely után visszatért az eredeti hiba, melynek köszönhetően a virtuális gép most már teljesen használhatatlanná vált. Visszavittem hát a szervizbe, ahol “intenzív tesztelésnek” vetették alá a gépet, ezúttal – jé – az SSD hibáját megállapítva. Kicserélték ezt is. Átvételnél ezúttal nem futtattam helyben hardvertesztet, így csak itthon derült ki, hogy minden hiába: ugyanazt a hibaüzenetet jelzi a rendszer, mint az egész procedúra legeslegelején. Az Istyle-ba visszaautózva a számítógép cseréjét kérve mentem be újra, fenntartva, hogy a firmware-frissítés óta használhatatlan, azzal kellene kezdeni valamit. Február 12-én leadtam, majd jelentkeznek címszóval.

Egy gyengébb gép jó lesz helyette?

Így is lett: az Istlye hat nappal később telefonon tájékoztatott, hogy az Apple jóváhagyta a számítógépcserét, de nagyon kell ennnek örülnöm, mert Magyarországon ez a második-harmadik eset. Aha. Arról is tájékoztatást kaptam, hogy a csere csak az eredeti vásárlás helyének megfelelő konfigurációval történhet, így én hiába költöttem a saját pénzemet a magyar billentyűzetre, csak britet kaphatok helyette. Idézem: “Mert az Apple rendszere nem rugalmas”. Nem volt mit tenni, bevittem hát a számítógép dobozát, töltőjét és tartozékait, várva, hogy az Apple küldje a cseregépet (felőlem lehetett volna már üzbég billentyűzetes is, csak tudjak dolgozni). Aztán jött is az email pár nap múlva, melyben egészen elképesztő kérdéssel fordult hozzám a cég. A kérdés lényege az volt, hogy az eredeti (2.0 Ghz i7/8GB RAM/256GB SSD) konfiguráció helyett küldhetnek-e nekem egy gyengébb, Macbook Air 13 (1,8 GHZ i5/4GB RAM/256GB SSD) számítógépet, amely amellett, hogy nem 11-es, amire szükségem van, még értékben is jó 50 ezer forinttal az eredeti konfiguráció alatt marad. Azonnal jeleztem, hogy természetesen szó sem lehet erről, az eredeti konfigurációt kérem, ez volt február 21-én. Azóta se gép, se hang, és már válaszok sem érkeznek az Istyle-tól.

Meg kell jegyeznem, hogy nem feltételezek semmilyen szándékos rosszindulatot az Istyle részéről. Az elejét elszúrták, a hetek óta húzódó cserékhez azonban valószínűleg semmi közük, nekik már minden bizonnyal kínosabb a sztori, mint nekem, a válaszok is ezért maradoznak el.  Az eset az én olvasatomban azonban tökéletesen jelzi, hogy mit gondol az Apple Magyarországról, mennyire veszi komolyan az itteni vásárlókat. Brit helyett magyar billentyűzetes gépet nem, de 11-es helyett egy gyengébb, teljesen más konfigurációjú és méretű gépet tudna küldeni – hát köszönöm szépen. Az pedig, hogy hogy amióta jeleztem, hogy az eredeti konfigurációt kérem, semmi nem történik, újfent felveti a kérdést: amikor a magyar, brit, német vagy akármelyik áruházban a kérdéses gép szállítási ideje 1-3 munkanapos jelzéssel fut, akkor vajon miért van az, hogy lassan harmadik hónapja nem tudok dolgozni a gépemmel?

Én egy működő számítógépet vásároltam és szerettem volna visszakapni január óta, most március van. Sajnálom, hogy ezt a Magyarország GDP-jének megfelelő készpénzállománnyal rendelkező Apple ennyire leszarja. Higgyétek el, eszembe fog jutni ez a következő laptopom vásárlásánál.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés