Connect with us

technokrata

Érintőképernyős, de olcsó ultrabookot a népnek!

IMG_2563_large_verge_medium_landscape

Laptop

Érintőképernyős, de olcsó ultrabookot a népnek!

A Toshiba ultrabookja versenytársaihoz képest megfizethető árral és érintőképernyővel a kispénzűek hű társa lehet.

Manapság ultrabookot venni nem olcsó mulatság. Egy-egy jobb darabért akár 500 ezer forintot is elkérnek, ráadásul legtöbbjük még nem használja ki a Windows 8 egyik legnagyobb előnyét, hogy támogatja az érintőképernyőt. Ha pedig érintőset akarunk, akkor aztán mélyen a zsebbe kell nyúlni, mert nem ússzuk meg 300 ezer alatt. De nem a Toshibánál.

IMG_2563_large_verge_medium_landscape

A japán vállalat bemutatta a mindössze 800 dollárba kerülő Satellite U845t ultrabookját, mely 180 ezer forintos árának köszönhetően megfizethető megoldást jelent bárki számára, aki érintőképernyős laptopot akar. A Windows 8-at futtató 14 hüvelykes ultrabook alapgépe tehát 800 dollár, de természetesen a nagyobb hardver nagyobb végösszeggel is jár. Alapesetben i3-as a processzora, de kérhetjük i5-össel is a mindössze 2 centi vékony gépet. Memóriáját 6 GB-ig bővíthetjük, 500 GB-os merevlemeze mellé egy 32 GB-os SSD-t is behelyeztek. Van rajta HDMI és Ethernet port is, SD kártyaolvasó, két USB 2.0 és egy darab USB 3.0-ás port. Megjelenése egyelőre még ismeretlen, de mi a tavaszra tippelünk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek