Connect with us

technokrata

Windows 8-as hibrid PC-vel jelentkezik a Samsung

samsung hibrid series 5

Laptop

Windows 8-as hibrid PC-vel jelentkezik a Samsung

Ahogy közeledik a berlini IFA, úgy ismerhetjük meg a Samsung téli Line up-ját.

Miközben a világ eddigi legnagyobb szabadalmi perét veszítette el a Samsung az Apple-lel szemben, addig se állhat meg a fejlődés, ráadásul a nyakunkon a berlini IFA 2012, ahol a gyártó számos újdonságával találkozhatnak az odalátogatók, így a Galxy Player 5.8-cal, a Galaxy Note II-vel és a Series 5 Hibrid PC-vel. Utóbbi azért is érdekes, mert a promókép tanulsága szerint a félig táblagép-félig notin Windows 8 fut, ami nem csoda, mivel a 11 colos eszköz egyrészt táblagép, másrészt mágneses úton billentyűzet csatlakoztatható hozzá, mint az ASUS Transformerek esetében. A készülék az Intel Clover Trail x86-os architektúrájára épül és teljes értékű Windows 8 fut rajta, mely október végén jelenik csak meg hivatalosan. A Series 5 Hybrid Pc támogatja az S-Pent és a hozzávaló applikációkat, akárcsak a Galaxy Note 10.1.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek