Connect with us

A Samsung leleplezte Series 5 hibrid PC-jét

DSC03194_gallery_post

Laptop

A Samsung leleplezte Series 5 hibrid PC-jét

Az eszköz Windows 8 „táblagép” mágneses billentyűzet dokkolóval és tollal.

A dél-koreai Samsung is bemutatta Windows 8-alapú PC-jét, ami egyben teljes értékű laptop is, ráadásul az új operációs rendszer minden kényelmi funkcióját képes kihasználni. Az ASUS Transfromer-szerű eszköz billentyűzete mágnesesen csatlakozik a kijelzőhöz, többek közt ettől is lett egy remek példány a Series 5 Hybrid PC. Jó „táblagépként” természetesen előlapi és hátlapi kamerája is van, előbbi 2 megapixeles, utóbbi pedig 8. Akkumulátora 10 órán át képes üzemeltetni a készüléket, támogatja az S-Pen-t (a galaxy Note-nál is használt Samsung Pen) és megtalálható rajta a Windowsra optimalizált S-Memo is. Bár a kijelző jelenleg a tableteknél szokásos 10.1-es mérettel rendelkezik, ez a végleges verziónál már 11 col lesz.

Le kell szögezni, ez nem egy táblagép, ugyanis nem ARM-alapú a rendszere, hanem X86-ra épül, vagyis ízig-vérig PC. Processzorként jelenleg egy Intel Clover Trail-t használnak, mely mindössze két Wattot fogyaszt. Ez azt is jelenti, hogy nem a táblagépes Windows 8 verzió fog futni rajta, hanem az asztali verzió, a Samsungnál pedig azt is elárulták, hogy a végleges verzióban egy ultra alacsony fogyasztású notebook processzor fog helyet kapni és valószínűleg 1920×1080-as lesz a képernyő felbontása. A készülék jelenleg 747 grammot nyom és csupán 9 mm vastag, mely az ASUS Transformer méreteivel vetekszik, de ez egy PC, nem táblagép.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

TAG-Heuer-Carrera-Calibre-16-Chronograph-2019-Model-Updated-design-3

SmartWatch

Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

2019. szeptember 15. vasárnap
Honor Band 5_all_colours_1_web

Kütyük

Magyarországra is megérkezik a Honor Band 5

2019. szeptember 14. szombat
men's  watch, Men's Accessories, beautiful stylish watches

SmartWatch

Prémium okosórához prémium szíj dukál!

2019. szeptember 13. péntek
2019 OLED TV NVIDIA G-SYNC_1

Smart-TV

NVIDIA G-SYNC támogatást kapnak az LG 2019-es OLED televíziói

2019. szeptember 12. csütörtök
iphone11-5

SmartPhone

Ilyenek lettek és ennyibe fognak kerülni az új iPhone-ok

2019. szeptember 12. csütörtök

Dotkom