Connect with us

Hirdetés

technokrata

Óriási felbontású LCD kijelzővel rukkolt elő a Sharp

Laptop

Óriási felbontású LCD kijelzővel rukkolt elő a Sharp

Az új kijelző megreformálhatja a táblagépek, laptopok és monitorok piacát.

Bár a legtöbb japán cégnek igazán rossz piaci negyedévet és úgy általában évet kell maguk mögött hagyniuk, a Sharp új kijelző technológiája egy pici reménysugarat adhat a gyártónak, ugyanis itt az első LCD IGZO technológián alapuló kijelző (Indium Gallium Cink Oxid). Az IGZO kijelzők kétszer job részletességgel jelenítik meg a képeket a jelenlegi modellekhez képest, miközben a fogyasztása jelentősen kevesebb, csupán a 10%-a. A Sharp néhány paramétert is megosztott a nagyközönséggel a szuperfelbontású kijelzőjéről, így a 7 collos verzió az 1280×800-as felbontás mellett 217 ppi-s (pixel-per-inch, pixelsűrűség), a 32 collos kijelző pedig 3840×2160-as felbontású és 140 ppi-s. Még nem tudni, hogy melyik lesz az első táblagép vagy notebook (esetleg monitor), mely IGZO technológiára fog épülni, de a Sharp ráállt a tömeggyártásra és a „piaci kereslet kielégítésére”, így valószínűleg hamarosan szélesebb körben is el fog terjedni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés