Connect with us

Hirdetés

technokrata

Folytatódik az Asus Transformer széria

Laptop

Folytatódik az Asus Transformer széria

A Pafone mellett Barcelolnában lerántották a leplet a népszerű Transformer sorozat legújabb tagjairól is.

Az új Transformer Pad Infinity egy igen komoly, 1920 x 1200 pixeles felbontású Super IPS+ kijelzőt kapott és rögtön két változatban is elérhető lesz. Az egyik csak Wi-Fi adatkommunikációra lesz képes és egy megnövelt órajelű, 1,6 GHz-es négy plusz egy magos Tegra 3 processzor került bele. Az immár 4G mobil-adatkommunikációra is felkészített erősebb változat viszont ugyancsak 4 magos meghajtást kap; azonban ez már nem a korábbi Nvidia megoldás, hanem a Qualcom Snapdragon S4-ese, amely dupla memóriavezérlő csatornával büszkélkedhet. Mutatkozik még némi eltérés a lapka összetételben is, de a lényeg leginkább az, hogy mindkét modell igen erős lesz, amiben része van még az 1GB-os méretű RAM-nak, illetve a 16, 32 vagy 64 GB-os háttértárnak is. Az új táblagépek – talán már említeni sem kell – az Android rendszer legújabb felületén az 4.0-ás ICS-en futnak.
Az óvatos és egyáltalán nem hivatalos becslések szerint nagyjából 800 dolláros vételáron érkező készülék méreteti tekintve szinte semmiben sem tér el elődjétől, a Prime-tól: 263 x 180,8 x 8,5 mm-es kiterjedéssel és 586 gramm tömeggel büszkélkedhet.

A Transformer Pad 300-as kijelzőfelbontása még a régi 1280 X 800 pixel maradt és képességeit tekintve itt kizárólag a Tegra 3 alapokról beszélhetünk. Emellett itt is található egy 1080p HD-s videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles kamera a hátlapon, azonban az Infinity 2 megapixeles előlapi modulja itt csupán már 1,3 megapixellel képes a képalkotásra, illetve a videokonferenciák lebonyolítására. Mivel a gyártó ezt a típust inkább a fiatalabb rétegnek szánja, 3 különleges színben is elérhetővé teszi majd a Pad 300-at, amelynek pontos megjelenése és ara egyaránt rejtély maradt.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés