Connect with us

Hirdetés

technokrata

DOStalgia a Közlekedési Múzeumban

Laptop

DOStalgia a Közlekedési Múzeumban

Harminc éve jelent meg az IBM első személyi számítógépe, az Intel 4004 processzorral működő 5150-es modell, a ma is használt Windows alapú személyi számítógépek ősét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum DOStalgia című kiállításán láthatja a közönség.

A leghíresebb személyi számítógép mellett több ritka relikviát, köztük az első valódi mikroprocesszort és egy korai e-könyv olvasót is bemutatnak a múzeum pénteken megnyílt időszaki kiállításán. A korai e-könyv olvasót Charles Simonyi ajándékozta édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak.

Az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredményeként létrejött IBM PC minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe 1981. augusztus 12-én jelent meg. Ettől számítva az IBM rendszerével kompatibilis asztali számítógépeket hívják PC-nek.

Az Intel 4004 processzor és az első IBM modell mellett az IBM Displaywriter elektronikus írógép és az első magyar gyártású IBM-klón, a Proper is bemutatkozik.

A személyi számítógép megjelenése előtt tíz évvel készült el az első mikroprocesszor, az Intel 4004, amely egy új generáció kezdetét jelentette az informatika világában. Az 1971-ben piacra dobott 4004-es mikroprocesszorral összehasonlítva a 2011-es Intel processzorok négyezerszer gyorsabbak és működtetésükhöz akár négyezerszer kevesebb energiára van szükség. Az új generációs processzorokban már olyan technológiák egyesülnek, amelyek a
felhasználók számára látványosabb megjelenítést, nagyobb teljesítményt és hosszabb üzemidőt biztosítanak.

Az első mikroprocesszor 2300 tranzisztorból épült fel, ma már több mint 2 milliárdnál tartunk” – közölte a kiállítás kapcsán Leslie L. Vadász, a világ első mikroprocesszorának vezető konstruktőre.

A múzeum Nagy Károly magángyűjtő együttműködésével rendezi a kiállítást, amely 2011. december 24-ig lesz látható.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés