Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre kevesebb számítógépet adnak el

Laptop

Egyre kevesebb számítógépet adnak el

A táblaszámítógépek előretörését és a hagyományos számítógépek, de még a notebook gépek forgalmának csökkenését mutatják az első negyedévi európai személyi számítógép értékesítési adatok.

Az első negyedévben Nyugat-Európában az előző évihez képest 17,8 százalékkal 14,7 millió darabra esett vissza az asztali és a notebook gépek értékesítése – írja a Gartner piackutató vállalat jelentése.

Az Apple értékesítései viszont tíz százalékkal emelkedtek, ezzel a vállalat az öt legnagyobb számítógépgyártó közé sorolhatott be.

Az első negyedévi értékesítési adatok tanúsága szerint a vásárlók a korábbinál hosszabb ideig várnak készülékeik lecserélésével, illetve csere esetén valamely táblaszámítógép típust részesítenek előnyben, elsősorban is az Apple iPad készülékét. A számítógépipar már eleve nagy készletekkel kezdte a negyedévet, ami alig csökkent a periódus végére, “mivel a kereslet gyakorlatilag beszáradt”.

Számos nagy számítógép gyártónak komoly visszaesést kellett elkönyvelnie eladásaiban. Az Acer eladásai 29,9 százalékkal 2,84 millióra estek vissza, a Dell eladásai pedig 22 százalékkal, az Asus eladásai 12 százalékkal.

Az európai értékesítések oly mértékben visszaestek, hogy a Hewlett-Packard még eladásainak 15,9 százalékos csökkenésével is növelni tudta piaci részesedését, 22,8 százalékról 23,4 százalékra.

Az iPad sikerének uszályában az Apple számítógép eladásait is növelni tudta. Az Apple 966 ezer Mac gépet adott el, és ezzel kiütötte az ötödik helyről a Toshibát a nyugat-európai ranglistán. Az Apple a legnagyobb növekedést a notebook kategóriában érte el, 32 százalékosat.

Németországban a személyi számítógép eladások 16,5 százalékkal 2,8 millióra esett vissza az első negyedévben. A notebook eladások 21 százalékkal, az asztali gépek eladásai 7 százalékkal csökkentek.

A Hewlett-Packard visszaszerezte piacvezető szerepét Németországban az első negyedévben. Eladásainak 0,5 százalékos növelésével, 429 ezer eladott géppel 12,8 százalékról 15,5 százalékra növelte piaci részesedését, miközben az Acer eladásainak 45,8 százalékos visszaesésével piaci részesedése 22,4 százalékról 14,6 százalékra esett vissza. A német piacon a Gartner szerint a legnagyobb növekedést a Samsung érte el, eladásait 29 százalékkal 197 ezerre növelte.

A Gartner személyi számítógép statisztikai adatai nem tartalmazzák a táblaszámítógépeket.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés