Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vége a szabadalmi pereknek?

Laptop

Vége a szabadalmi pereknek?

A Microsoft elunhatta a sok és drága ügyvéd megfizetését, ezért döntő lépésre szánta el magát.

Az amerikai ipar, különösen az IT szegmens régóta terhelt szabadalmi perekkel. Rendszerint úgy szokott zajlani egy-egy ilyen eljárás, hogy valamely cég készít és levédet (vagy vásárol) egy ötletet, majd nekilát megvizsgálni, mely más vállalatok alkalmaznak ehhez nagyon hasonló eljárást termékeikben, szolgáltatásaikban. Ha talál ilyeneket (és szinte mindig talál), akkor annál hamarosan be is jelentkezik az illető cég jogi képviselete, melyben először sokmillió dollárt kérnek szépen letenni az asztalra. Ha ez a taktika nem válik be, akkor irány a bíróság – ahol gyakran évekig elhúzódó pereskedés után többnyire peren kívül állapodnak meg a felek.

Ez a fajta eljárás komoly koloncként lóg az aktív, értékteremtéssel foglalkozó piaci szereplők nyakán, ezért ők is kénytelenek élni a szabadalmak védettségével – nem egyszer előfordult már, hogy míg az A vállalat beperelte B vállalatot, addig B vállalat (melynek addig esze ágában sem volt pereskedni, sem pénzt követelni), ellenpert indított A vállalat ellen, szintén szabadalomsértés miatt. Egyfajta elrettentő erővé nőtte ki magát a szabadalmi per – a nagy szereplők többnyire sakkban is tudják tartani egymást ezzel a taktikával.

De a kisebb, „élősködő” cégekre ez nincsen hatással. Ők többnyire valamelyik nagyvállalatot pécézik ki – gyakori célpont például a Microsoft. Utóbbi mostanáig derekasan harcolt az őt vádolókkal, de úgy tűnik, a PC ipar hanyatlásával beszűkülő Windows élettér rákényszeríti Redmondot, hogy lefaragja a költségeket. Például ügyvédi költségeit, melyet értelemszerűen kevesebb pereskedéssel lehet mérsékelni.

Konkrétan az elmúlt nap azzal fordultak a szoftveróriás jogi képviseletét ellátó ügyvédek az amerikai legfelsőbb bírósághoz, hogy változtatást eszközöljenek ki a jelenleg érvényben levő szabadalmi törvényt illetően (ezt az akciót amúgy olyan IT-vállalatok támogatták, mint a Facebook, Cisco, Apple, Google). Erre egy pici, Torontó székhellyel bíró kanadai vállalat, az i4i szabadalmi hepciáskodása késztette a redmondiakat. Ez az ügy az évtized legfontosabb eljárása lehet szabadalmi téren, hiszen, ha sikerül a Microsoft terve, akkor alapjában változhat meg a pereskedési eljárások menete. Jelenleg az alperesnek, vagyis a beperelt cégnek kell bizonyítani a bíróság előtt, hogy nem sérti a felperes szabadalmi jogait – Redmond azt szeretné, ha ez a bizonyítási eljárás könnyebben mehetne végbe, elegendő lenne a „bizonyítékok túlsúlya” annak igazolásához, hogy az alperes ártatlan.

Lássuk kicsit részletesebben a fenti ügyet! Az i4i azt állítja, hogy az XML (Extensible Markup Language) Microsoft Wordben való használata jogsértő. 2009-ben a bíróság első fokon a kanadaiaknak adott igazat, és egyben 200 millió dolláros kártérítést is megítélt. Ez pedig nem kevés pénz, még a Microsoft számára sem, hogy hagyja könnyen veszni. Miután a szoftveróriás elvesztette a fellebbezést, novemberben a legfelsőbb bíróság – a Microsoft panasza nyomán – beleegyezett abba, hogy kivizsgálja az ügyet.

Isten malmai lassan őrölnek, tartja a mondás, és ez – sajnos – igaz az igazságszolgáltatásra is. Az ügyben az amerikai legfelsőbb bíróság várhatóan csak június végére hoz döntést. Ami, ha a Microsoftnak kedvez, jelentősen könnyíthet a szabadalmi perekben védekező cégeknek, vagyis a kis(ebb), pereskedésből élő cégek helyzetét nehezítheti.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés