Connect with us

technokrata

Alkatrészhiány nyomja fel a winchesterárakat

Laptop

Alkatrészhiány nyomja fel a winchesterárakat

A közeljövőben megfordul a trend: drágábbá válnak a merevlemezek.

Régóta tartó trend, hogy a winchesterek egységnyi adattároló kapacitására vetített ára folyamatosan csökken. A nemrég Japánban történt események azonban komoly kihatással vannak az elektronikai iparra, a leálló vagy csak alacsonyabb hatásfokkal működő gyárak miatt kevesebb alkatrész készül a szükségesnél. Ezalól a merevlemezgyártó ipar sem tudja kihúzni magát, vagyis rövidtávon várhatóan drágulni fognak a mágneses adatrögzítési elvre alapuló tárolóeszközök.

Egészen pontosan a Texas Instruments gyártósorai a ludasak: a távol-keleti szigetország földmozgásai miatt megszakadt a winchesterek motorját működtető vezérlőchipek gyártása. Ami ennél is rosszabb hír, hogy meg nem erősített információk szerint szeptemberig nem is áll teljesen helyre a rend. A Digitimes szerint ennek következtében az összes nagyobb winchestergyártó – Seagate Technologies, Western Digital stb. – kénytelen a TI nagy riválisát, az STMicroelectronics-et választani. A versenyhelyzet hiánya pedig várhatóan fel fogja nyomni az alkatrészek árát.

Hasonló jelenség figyelhető meg a tárterületet biztosító lemezek gyártóinál is. Az e területen vezetőnek számító Showa Denko K.K. (SDK) a földrengések után, március közepén három napra teljesen beszüntette tevékenységét, de ezt követően is csak erősen korlátozott mennyiségben, a korábbi volument töredékén tudta újraindítani a termelést. Tekintve, hogy a térség lakóinak nagyobb szükségük volt az olyan nyersanyagokra, mint élelmiszer, ivóvíz, elektromosság, az üzem emberbaráti okokból nem dolgozhat teljes kapacitással.

A nagykereskedői árak a fentiekből kifolyólag máris emelkedtek 10-15 százalékkal, az OEM piacon pedig 5-10 százalékos drágulás várható a második negyedévben. Becslések szerint a nyáron sem lesz olcsóbb a merevlemez, de egyelőre pontos adatok nincsenek erre vonatkozóan.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom