Connect with us

Hirdetés

technokrata

Forró hangulat: túlhevülő laptopok

Laptop

Forró hangulat: túlhevülő laptopok

Az Acer bizonyos hordozható masinái adott esetben túlmelegedhetnek.

Az Acer bejelentette, hogy biztonsági megfontolásból visszahívja egyes Timeline notebookjait, miután azok ritkán ugyan, de mégis túlhevülhetnek. Az érintett modellek esetében a mikrofon kábel okozza a galibát: amennyiben többszöri erős nyomás éri a notebook borítását, a vezeték túlmelegedhet, ez pedig a számítógép hibás működését eredményezheti.

A probléma csak azon laptopok esetében áll fenn, melyek tavaly június és október között hagyták el a gyártósorokat, és a következő típusjelzés valamelyikét viselik magukon: AS3410, AS3410T, AS3810T, AS3810TG, AS3810TZ és AS3810TZG. Az Acer közlése szerint a visszahívási projekt mintegy 22 ezer darab, 13 colos kijelzővel szerelt készüléket érint, melyek az USA-ban kerültek forgalomba.

#img1#

A október után készült modellek már módosított mikrofon kábelt kaptak, és a visszahívás keretein belül visszavitt hibás notebookokban a gyártó természetesen teljesen ingyen és bérmentve cseréli a kábelt.

Emlékezetes, hogy az Acer legutóbb tavaly októberben kényszerült hasonló termék visszahívási procedúra bejelentésére: ekkoris a mikrofon kábel keltette túlhevülés okozott komoly fejtörést a gyártónak



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés