Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az FSF kidobná a Windows 7-et

Laptop

Az FSF kidobná a Windows 7-et

A Szabad Szoftver Alapítvány (FSF) Bostonba tervez egy demonstrációt, ahol a cégeket arra próbálják bátorítani, hogy válasszanak ingyenes alternatívákat a Windows helyett.

Az esemény mellett a Fortune 500-as listáján szereplő cégek vezetőinek egy levelet fognak küldeni, amelyben figyelmeztetik őket arra, hogy a Windows fenyegeti az üzletük biztonságát, szabadságát. Habár a mostani esemény középpontjában a Windows 7 megjelenése van, az FSF vezetője, Peter Brown elmondta, hogy a Microsoft általános megközelítésével van baj, nem a mostani termékkel.

Brown belátja, hogy a Windows 7 pozitív kritikái miatt nehezebb lesz a nagyközönséget maguk mögé állítani, mint az volt a Vista esetén. “A tétek magasak, és nem csupán az operációs rendszerek piaci részesedéséről van szó” – mondta el Brown. Szerinte nagyon veszélyessé válhat, ha általános gyakorlattá válik az a gyakorlat, ahogy az Amazon.com nemrégiben törölte a felhasználók készülékeiről egy általuk megvásárolt e-könyvet.

“A zárt forráskódú szoftver ilyen hatalmat ad a cégek kezébe” – emelte ki Brown. “Ha ilyen hatalmat adunk valakinek a kezébe, akkor előbb vagy utóbb vissza fog élni vele”. Habár a levél a Microsoftra fókuszál, az FSF más termékek miatt is aggódik, mint például az Apple hamarosan megjelenő Snow Leopard operációs rendszere, írta meg a CNET.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés