Connect with us

technokrata

Saját processzort akar az Apple

Laptop

Saját processzort akar az Apple

Habár alig pár éve álltak át a PC-kben használt x86-os architektúrára, újra külön utakon járna Steve Jobs cége.

2006 januárjában jelentek meg az első, x86-os alapokon nyugvó processzort tartalmazó Macintosh számítógépek – korábban az Apple az IBM és a Motorola CPU-it használta masináiban. Ennek ismeretében elsőre meghökkentő, hogy Steve Jobs cége egyre komolyabban foglalkozik egy újabb váltáson, amivel ismét saját köreiben tudhatná a processzorfejlesztést. Igaz, az elmúlt 5 év alatt nagyot fordult a világ: a hagyományos értelemben vett számítógépektől elrugaszkodva előtérbe kerültek az olyan eszközök, mint az iPod, iPhone, iPad. Ezek mind közelebb hozzák a digitális világot a felhasználókhoz, aki immár nem akar asztal mögött ülni és operációs rendszert telepíteni.

Visszatérve az Apple processzorfejlesztési terveihez: a vállalat nemrég tett közzé olyan álláshirdetést, melyben új CPU mikroarchitektúra kifejlesztéséhez keres mérnököket. Tapasztalt és jól képzett embereket alkalmazna, vagyis szinte bizonyosan olyan szakemberekre utazik, akik jelenleg is fontos pozíciókat töltenek be nagyobb processzorfejlesztő vállalatoknál. Egyelőre nem ismert, melyik mikroarchitektúrát nézte ki magának a vállalat, de az szinte biztos, hogy alapjaiban újat nem hozna létre, inkább ötvözné jelenlegi – főleg ARM-közeli – tapasztalatait saját elképzeléseinek szilíciumba ültetésével.

Apple A4 processzor (iPad)

Az Apple iPadjének processzora – Alma a homokban

Egy nagyon fontos következményt nem hagyhatunk figyelmen kívül. Mivel az Apple jelenleg nem árul chipeket, nagyon valószínű, hogy a jövőben sem tesz ilyet, vagyis csak saját készülékeiben találkozhatunk majd Apple processzorral. Ez azt jelenti, hogy a vállalat platformjai még zártabbak lesznek, ami a cég szempontjából természetesen előnyös. Készülékeire írt programok valószínűleg nem fognak más mikroarchitektúrán futni; ennek persze az átjárhatóságot kedvelő felhasználók és programozók kevésbé örülnek. Azzal viszont, hogy még inkább magához köti partnereit és vevőit a vállalat, nem csak hatékonyabb (kevesebbet fogyasztó, funkciókban gazdagabb, nagyobb teljesítményű) környezetet kínál számukra, hanem egyben be is biztosítja röghöz kötésüket.

Az viszont egyelőre kizártnak tűnik, hogy Mac-jeit is új mikroarchitektúrával vértezze fel, ehhez ugyanis kell az x86-os processzorok ereje. Ilyen platform kialakításához pedig rengeteg idő, pénz és tudás szükséges, melynek befektetése nem feltétlenül fizetődne ki rövidtávon. Távlati tervei között azonban szerepelhet egy újabb átállás – ha egy ARM alapokon nyugvó processzor idővel kellően erőssé válik, akkor akár desktop környezetben is megállhatja a helyét.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek