Connect with us

technokrata

Laptop

iPad 2.0

Új designt kap a táblagép? A „régi” ára eközben akár negyedére is csökkenhet.

apple-ipad-steve-jobs

A tavasszal debütált Apple táblagép sikerét látva a PC-gyártók zöme beszállt a piacra, és mostanában (Toshiba Folio 100, Samsung Galaxy Tab), vagy a következő év elején jelenik meg saját termékeivel. Utóbbiak azonban már egy éves fáziskésésben lehetnek – felröppent a pletyka, hogy jövő tavaszra új iPaddel készül Steve Jobs cége.

Mivel hivatalos megerősítést még nem kapott az információ, ezért az új modell technikai részletei egyelőre nem ismertek. A találgatások szerint frontoldali kamerát kap majd a készülék, hogy a videotelefonálást biztosító FaceTime funkció az iPhone-ok és iPod Touch-ok után ebben a szegmensben is elérhetővé váljanak. Többen azt is sejteni vélik, hogy a leendő 3G-s változat dual módban működik, azaz egyaránt támogatni fogja a CMDA és a GSM hálózatokat is. Brian Blair, a Wedge Partners elemzője szerint az új iPad ugyanazt az „egytestű” kialakítást kapja majd, mint amit a Macbook Pro felhasználók már ismernek: a készülék háza egyetlen fémlemezből készül majd.

A tajvani Digitimes pedig azt véli tudni, hogy az iPad 2.0 megjelenésére az Apple szokásos tavaszi termékbejelentő ciklusában kerül sor. A távol-keleti magazin áprilisra datálja a második generációs táblagép debütálását, melyet azon értesüléseire alapoz, miszerint az almás vállalat már több áramkörgyártásban érdekelt cég kapacitását lekötötte február elejére.

Árháború a brit piacon
Ne feledkezzünk azonban el a most kapható táblagépről sem, hiszen kezd felforrósodni a levegő körülötte – Nagy-Britanniában mindenképp. Az Orange és a T-Mobile egyaránt árat tervez csökkenteni az iPad kapcsán a brit piacon, hogy „megágyazzon” a karácsonyi bevásárlási láznak. Jelenleg a 64 GB-os, Wi-Fi és 3G képes modell 700 font körüli áron vehető meg, de a Marketing Week beszámolója szerint ez akár 200 fontig is eshet. Ezért cserébe természetesen hosszú hűségidőre (18 vagy 24 hónap) kötelezik a vásárlókat a mobilszolgáltatók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek