Connect with us

Hirdetés

technokrata

Budapest a térség technológiai fővárosa

Laptop

Budapest a térség technológiai fővárosa

A magyar cégek közül egyedül az internetes megoldások építésével és technológiával kapcsolatos tanácsadással foglalkozó Viala kft. került be a legjobb 10-be a Deloitte „Technology Fast 50″ versenyén. Budapest volt viszont az a város, ahol a legtöbb rangsorolt vállalat – összesen tíz – székhelye található.

A Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát rangsoroló Fast 50 ranglistán szereplő vállalatok átlagos növekedési üteme idén 967 százalék volt, ami javulást jelent a 2009-es értékhez (933 százalék) képest.

A rangsorban tíz különböző ország képviselteti magát, az ötvenes listára idén 10 magyar vállalkozás került fel.

A helyezettek között továbbra is a szoftveripari cégek vannak jelen a legnagyobb számban.

Az idei rangsorban tíz országból szerepelnek vállalatok – Bulgária, Észtország, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia.16 olyan vállalkozás van, amely elsőként 2010-ben került be a helyezettek közé.

Míg az országok szintjén Lengyelország adta a legtöbb olyan vállalkozást, amely felkerült a Fast 50 ranglistára, addig Budapest volt az a város, ahol a legtöbb rangsorolt vállalat – összesen tíz – székhelye található; Budapest után Prága következett héttel, majd Varsó hattal.

A magyarok közül egyedüliként az internetes megoldások építésével és technológiával kapcsolatos tanácsadással foglalkozó Viala kft. került be Top10-be.

Az ötvenes rangsor első felében megtalálható még a hazai RacioNet Zrt, amelynek fő profilja a hardverbeszerzés és informatikai tanácsadás, továbbá a tartalomkezelő rendszerekkel, webes informatikai megoldásokkal foglalkozó Active Vision Kft is. Szintén a lista első felében foglal el pozíciót az AITIA Zrt., amely beszédfelismerő alkalmazások, szimulációs és telekommunikációs rendszerek fejlesztésével foglalkozik, de bekerült a legjobb hazai cégek közé a NET Média Zrt. médiavállalkozás is.

Ami a technológiai ágazaton belül az egyes iparágakat illeti, a szoftveripari cégek újra taroltak, és 2006 óta nem látott számban (29) voltak jelen az ötven leggyorsabban fejlődő cég között; őket követték az internetes vállalkozások (17 rangsorolt céggel), valamint a telekommunikáció/hálózatépítés és a számítógépek/perifériák területén működő vállalkozások (2-2 rangsorolt céggel). A hat leggyorsabban fejlődő vállalkozás közül négy ezúttal is az internetes vállalkozások közül került ki, ami azt jelzi, hogy hatalmas potenciál rejlik a technológiai szektor e szegmensében.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés