Connect with us

technokrata

Rekordot döntött a Microsoft árbevétele

Laptop

Rekordot döntött a Microsoft árbevétele

A nap sikere.

Az április és június közti negyedik pénzügyi negyedévében 48 százalékkal növelte nyereségét és minden korábbinál nagyobb bevételt könyvelt el a Microsoft. Három hónap alatt 4,52 milliárd dollár adózott nyereséget termelt a szoftveróriás, ami részvényenként 51 centet jelent, szemben az egy évvel ezelőtti 34 centtel. A vállalat árbevétele a tavalyi 13,1 milliárd dollárt követően történelmi rekordmagasságba, 16,04 milliárd dollárra nőtt, meghaladva a Bloomberg 15,3 milliárd dolláros elemzői konszenzusát.

A szoftvergyártó teljesítménye elsősorban a vállalati ügyfeleknek köszönhető, a legújabb, Windows7 operációs rendszerből a tavaly őszi indulás óta összesen 175 milliót adtak el, az Office 2010-es programcsomag értékesítése pedig 3,3 milliárd dollár nyereséget hozott a cégnek, ráadásul az ügyfelek egyre nagyobb számban újítják meg többéves szerződéseiket. A cég keresője, a Bing növelni tudta piaci részesedését, bár még mindig csak 12,7 százalékon áll; az alulteljesítő részlegek között szerepelnek a vállalat online tevékenységét koordináló és a játékkonzolokat forgalmazó részlegei. Brendan Barnicle, a Pacific Crest Securities elemzője szerint azonban nehéz idők várnak a Microsoftra, hiszen a számítástechnikai piac alapvető változásokon megy keresztül, és a Microsoft pozíciói a mobil- és táblagépek terén nem túl erősek az Apple-lel és a Google-lal folytatott versenyben.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek